Hírek

Délutáni csúcsforgalom Szombathelyen

2019. november 12., 14:01

Híradónk múlt héten részletes beszámolót sugárzott arról, hogy a délutáni csúcsforgalomban rendszeresen közlekedési káosszal küzdenek az autósok. Kollégáink kamerával jártak utána annak, mely csomópontok a legveszélyesebbek.

Délutáni csúcsforgalom Szombathelyen

Múlt heti televíziós riportunkat nagy érdeklődés követte csatornánk közösségi oldalán. Nézőink azt javasolták, hogy a négyórás csúcsforgalomban kameráinkkal győződjünk meg arról, hogy a város nagy részén lehetetlen közlekedni.  A szerkesztőségtől a pláza körforgalma felé vettük az irányt, látható, hogy csak lépésben araszolunk, nagy várakozási idővel tudtunk csak áthaladni a közlekedési lámpákon. Külön nehezítette a közlekedést az is, hogy a sötétedéssel egyidőben nem kapcsolódott fel a közvilágítás, így ez is lassította a haladást, hiszen a szokásosnál is nagyobb óvatossággal vezettünk.

Hosszú kocsisor, végeláthatatlan dugó, türelmetlen autósok a Vörösmarty úton is. Néhány száz métert húsz harminc perc alatt sikerült megtennünk. A bevásárlóközpontok, körforgalmak környékén a helyzet még kilátástalanabb. Kerülőutat találni, egérutat nyerni szinte lehetetlen. Marad a várakozás, az idegeskedés, a balesetveszély.

A Szombathelyi Televízió jövő héten kedden este a Szombathely Ma műsorban részletesen megvizsgálja a problémát. Szakértők bevonásával keresünk megoldást a közlekedési káosz megszüntetésére.