Hírek

Doni megemlékezés

2011. január 13., 09:06
Egyre kevesebben élnek Vas megyében is azok közül a katonák közül, akik résztvettek az 1943-as csatában a Don kanyarnál,  és onnan élve kerültek haza Magyarországra.
Doni megemlékezés

Azokra a bajtársakra emlékeztek a Martineum Akadémia udvarán álló pápai keresztnél, akik közül több mint 100 ezren estek el vagy kerültek fogságba 68 évvel ezelőtt.


1943. január 12-én indított áttörő támadást a Vörös Hadsereg azon a 200 km hosszú frontvonalon a Don folyó mentén, amelyet a 2. magyar hadsereg védett. Akkora túlerővel támadtak a szovjetek, hogy a rosszul felszerelt, utánpótlásától elvágott, éhező magyar katonáknak esélyük sem lehetett a vonalaik megtartására. Hősies helytállásukra emlékeztetett Puskás Tivadar ünnepi beszédében. A kegyeleti megemlékezést követően Veres András megyéspüspök celebrált szentmisét a doni harcokban résztvevő katonák emlékére a Kálvária templomban.