Hírek

Dr. Veres András megyés püspök megáldotta a SEK katolikus lelkészségét

2011. december 07., 23:10

Az ünnepi köszöntőkben elhangzott, hogy az egyetemen már 20 éve működik egyházzenei tanszék és hittanárokat is képeznek. A tanév eleje óta működő egyetmi lelkészségen személyes beszélgetésekre és előadásokra várják a hallgatókat.

Dr. Veres András megyés püspök megáldotta a SEK katolikus lelkészségét

Ez év szeptemberétől működik a Savaria Egyetemi Központban a katolikus lelkészség. Az egyház és az egyetem kapcsolata már több évtizedes múltra tekinthet vissza-mondta köszöntőjében Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes

"Már hosszú évek óta az egyházzene és a püspökséggel együttműködve a hittanárképzés eredményei köteleznek bennünket."

Az avató ünnepséget is az intézmény Berzsenyi Dániel Vegyeskarának műsora színesítette.

A lelkészség az egyetem főépületében kapott helyet.

Dr. Németh Norbert - egyetemi lelkész
A célunk az volt, hogy tevékeny módon részt vállaljunk a szombathelyi felsőoktatásban, hogy az egyház jelen legyen, felkínálja azokat a lehetőségeket, amiket a keresztény kultúra felkínál a hallgatóknak, akik a jövendőbeli értelmiséget fogják majd alkotni Magyarországon.

A hallgatók nagy érdeklődéssel fogadták az egyetemi lelkészség  kreditet is érő kurzusát, amely a keresztény hagyományok és a mindennapi kérdések összefüggéseit tárja fel.

Erdei Julianna - egyetemi hallgató
Olyan dolgokra is ki lehet térni, mint például a házasság vagy az ünnepek. Olyan dolgokat is megtudunk a kerszténység kapcsán, ami a hétköznaopi életben is megjelenik.

A lelkészséget Veres András megyés püspök szentelte fel. A Nyugat-magyarországi Egyetem nyitott más vallási felekezetek iránt is, katolikus lelkészség pedig több karon működik már.

Prof. dr. Faragó Sándor - rektor,  Nyugat-magyarországi Egyetem
A mindennapokban sok krízis van, sok negatíb hatás éri az embereket, segítségért sok helyre fordulhatunk. A leghatékonyabb, ha több ezer éves üzenetetekhez fordulunk, amelyek kiállták már az idő lelki próbáját is.

Az egyetemi lelkészségen lehetőség van személyes beszélgetésekre is, és olyan nyilvános előadásokat is meghirdettek, amire a városlakókat is várják.