Hírek

Drága a Rota-védőoltás

2013. január 15., 16:38

Az utóbbi időben megszaporodott a hasmenéses tünetekkel orvoshoz vitt gyermekek száma. Januárban eddig 14 esetben mutatták ki a rotavírus okozta fertőzést, amely súlyos esetben kiszáradással fenyeget. A betegség ellen létezik védőoltás, de mivel sokba kerül, kevesen élnek vele. A vírus főleg az 1 és 3 év közötti gyermekeket fertőzi meg.

Drága a Rota-védőoltás

Az 5 hónapos Gergely nem beteg, rotavírus-fertőzés elleni megelőző oltásra hozta az édesanyja.

Rimányi Krisztina
Utánaolvastam, ismerősöknél érdeklődtünk, és úgy döntöttünk, hogy elég súlyos betegségről van szó, és nem akarjuk kitenni ennek a gyereket. 08: 23 Ezért azt választottuk, hogy inkább kifizetjük a nem kevés össszeget, megvesszük az oltóanyagot és beadatjuk.

A rotavírus jellemzően hasmenéssel, hányással és lázzal járó betegséget okoz. Felnőtteket is megbetegíthet, de az esetek 90 százalékában 6 év alatti kisgyermekeknél fordul elő a kiszáradás veszélyével járó fertőzés.  

"Kétfajta oltóanyag van a piacon, az egyikből kettő kell, a másikból 3 ."

A gyerekek nem injekcióval, hanem szájon át kapják meg a vakcinát. Az oltóanyag legkésőbb 7 és fél hónapos korukig adhatják be a gyermekorvosok.

Egy adag vakcina 15 ezer forintba kerül, emiatt kevés szülő kéri az oltást. Pedig a fertőzést szinte lehetetlen megelőzni ott, ahol a vírus felüti a fejét.  

Stánitz Éva megyei tiszti főorvos
Ami járványügy szempontból jelentős, hogy csaknem minden felületen viszonylag hosszan megél. Megmarad. Tehát egy átlagos lakásban nem szoktunk szobabútort fertőtlenítővel letakarítani természetesen, és ha bizony odakerül a rota vírus, gyermek kezével, érinti, szájába veszi, tehát könnyen, kis vírusszám és minden felületről fertőz.

Azok a gyerekek, akik gyakran hánynak és a szülő nem tud elegendő folyadékot itatni velük, kórházi kezelésre szorulnak.

Schneider Ferenc osztályvezető főorvos, Markusovszky Kórház
Attól függően, hogy mennyire szárad ki a beteg, tehát mennyire  képes folyadékot fogyasztani, ez függ részben attól, hogy hányik-e illetve mennyi a székletek száma, szükség lehet kórházi elhelyezésre, vénás folyadékbevitelre.

Tavaly Szombathelyen és környékén 205 betegnél találtak rota-fertőzést, közülük 68-an kerültek kórházba, de súlyos szövődmény nem alakult ki náluk. Az infektológus szakorvos szerint megnyugtató lenne, ha az oltást nálunk is kötelezővé tennék, ahogy ezt Ausztriában 5 évvel ezelőtt  már megtették.