Hírek

Egy híján 200 pont a Falco-DEAC-on

2019. február 11., 14:22

Pontgazdag mérkőzésen 103:96 arányú győzelmet aratott a Falco kosárlabdacsapata a Debrecen együttese ellen. A szombathelyiek csütörtöktől a Magyar Kupa nyolcas döntőjében szerepelnek Győrben.

Egy híján 200 pont a Falco-DEAC-on

A zalaegeszegi mérkőzés után ismét egy tévés meccsen lépett pályára a Falco kosárlabdacsapata. Így aztán ország-világ láthatta, hogy az első félidőben 60 pontot kapott a védekezésben csődöt mondó szombathelyi alakulat. Szerencsére a vendég debreceniek sem jeleskedtek ebben, így a nagyszünetben csupán 60:51-re vezetetek. Térfélcserét követően viszont egy teljesen más felfogásban játszó Falco lépett pályára.Áttértek az egészpályás letámadásra, és már a labda felhozatalában igyekeztek megzavarni a hajdúságiakat, akik ezzel a taktikával nem is igen tudtak mit kezdeni. Így pedig végül - ha nehezen is -, de a Falco felőrölte a vendégek ellenállását, és végül 103:96-ra megnyerték a rendkívül pontgazdag találkozót.

Berényi Sándor - vezetőedző, DEAC
“A második félidőben teljesen máshogy jött ki a Falco. Mondhatom talán, hogy a szokásosnál is agresszívabbak voltak és rengeteg eladott labdába hajszoltak minket. Abból pedig olyan könnyű gólokat dobtak, amilyeneket az első félidőben nem. Az első félidőben sem volt igazán jó a védekezésünk. Sőt, az egész meccsen sem. De az volt a probléma, hogy gyakorlatilag átrohantak rajtunk az eladott labdákból.”

A Falco sohasem tartozott a jól védekező együttesek közé, de arra talán még sohasem volt példa, hogy egy bajnoki mérkőzés első félidejében 60 pontot kapjon a gárda. Nem csoda, hogy a nagyszünetben Gasper Okorn vezetőedző alaposan lehordta a tanítványait.

Perl Zoltán - kosárlabdázó, Falco-Vulcano Energia KC
“Nem volt nagyon elégedett, ami teljesen érhető, hiszen az első félidőben a védekezésünk az katasztrofális volt. Nagyon sok könnyű kosarat kaptunk. Ezen tényleg változtatni kell, ha jó eredményeket szeretnénk elérni.”

A sárga-fekete együttes győzelmének köszönhetően továbbra is a bajnoki tabella közvetlen élmezőnyében foglal helyet. A pontvadászatban rövid szünet következik, ugyanis csütörtöktől Győrben rendezik meg a Magyar Kupa nyolcas döntőjét. A csapat a nyitónapon az Atomerőmű SE ellen lépn pályára.