Hírek

Együtt bálozott a város és a megye

2011. január 10., 17:24

Idén Vas megye és Szombathely városa közösen rendezte a báli szezon nyitóeseményét. A tombolák vásárlásával a megyei gyermekintézményeket támogatták a résztvevők. Megválasztották az Év Vasi Emberét is, idén Sill Aba Ferenc kapta a díjat.

 

Együtt bálozott a város és a megye

Puskás Tivadar polgármester, Kovács Ferenc megyei elnök és Osztrosits Katalin, Vas Megye Szépe fogadták az érkező vendégeket.A nyitótáncot a Lorigo táncosai mutattak be. A bál díszvendége Hende Csaba volt. A honvédelmi miniszter szerint példaértékű  a megye és a város közös bálja.


Hende Csaba - honvédelmi miniszter
"A mai bál abból a szempontból különleges, hogy először rendezi a város és a megye, ez az együttműködés jelképe."


A svédasztalos vacsora alatt Horváth Meggie énekelt, majd a Vivat Bacchus együttes előadása következett. Éjfélkor a Vas Megyéért Egyesület Elnöke kihirdette az év Vas megyei Embere díj győztesét.

 „Érdemtelennek érzem magam." - Sill Aba Ferenc ferences atya elmondta, a város legrégebbi kültéri Mária szobrának restaurálására fordítja a díjjal járó összeget.

A díj átadását követően a tombolanyeremények kisorsolása következett. A jegyárakból több, mint 300 ezer forint folyt be, ezt az összeget a megyei gyermekintézményeknek adományozzák a szervezők.


Dr. Puskás Tivadar - polgármester, Szombathely
"Az összefogás jegyében született bál, ami jóval költségkimélőbb is egyébként, mintha külön lenne ez a két bál. Fontos az is, hogy a fehér asztal mellett is találkozzanak azok, akik csak egyébként a munkahelyükön."


Kovács Ferenc - elnök, Vas Megyei Önkormányzat
Nem csak szimbolikus, valós jelentősége is van annak, hogy a város és a megye közösen akar tenni. Jó és nemes célért rendeztük meg idén a bált is.


A vendégek hajnali háromig táncoltak az első közös megye-város bálon.