Hírek

"Életem rövid története" - Pünkösty Botond önéletrajzi könyve

2013. március 08., 18:27

Ünnepélyes keretek között, családja, tisztelői jelenlétében mutatták be a 92 esztendős tanár könyvét. A mű komoly összefogás eredményeként jelnhetett meg.

Életem rövid története - Pünkösty Botond önéletrajzi könyve

Zsúfolásig megtelt a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület székházának előadóterme arra az ünnepélyes eseményre, melynek keretében Pünkösty Botond vasdiplomás testnevelő tanár életrajzi kötetét mutatták be.

Puskás Tivadar polgármester
"Én azt kérném és kívánom, hogy ugyanolyan nagy szeretettel és tisztelettel forgassák ezt a gyönyörű  könyvet, mint ahogy éreznek Pünkösty Botond iránt."

A könyv  a Vas Megyei Atlétikai Szövetség kiadásában jelent meg, de a mű nyomdai  előkészítéséhez jelentős anyagi és szakmai segítséget nyújtott a városi önkormányzat is.

Vargyas Csaba elnök, Vas Megyei Atlétikai Szövetség
"90 éves korában a tanár úr megírta ezt az élettörténetet és körülbelül két évig húzódott a kiadása. A Polgármesteri Hivatallal tudtunk megegyezni úgy, hogy a szerkesztési költségeket átvállalták. A többit meg a Vas Megyei Atlétikai Szövetség szponzorok pénzekből és egyéb forrásokból biztosította, hogy 92 éves korára a tanár úrnak megjelenjen ez a mű."

A kötetben a szerző életének 90 esztendejét stílszerűen kilenc fejezetre bontva meséli el. 

Pünkösty Botond szerző
"A háttérben az volt, hogy a feleségem meghalt 4 éve. Egyedül maradtam. Egy csomó minden anyagom volt, de sohasem értem rá, nem gondoltam, hogy megcsinálom."

Pünkösty Botond 92 esztendős kora ellenére remek  fizikai és szellemi állapotban van. Nem véletlen, hogy könyve mottójául is azt írta, hogy megtalálta a kulcsot az ifjúsághoz, ami nem más, mint a sport.