MNB - 2
MNB

Hírek

Elfogadta a Parlament az új egyházügyi törvényt

2011. július 14., 12:26

Ennek értelmében az eddigi több mint 350-ről 14-re csökkent az elismert egyházak száma. Akik most kimaradtak, azoknak újra kell majd regisztráltatniuk magukat. Ennek feltételei pedig lényegesen szigorúbbak lesznek az eddig életben levő szabályozásnál.

Elfogadta a Parlament az új egyházügyi törvényt

Eddig az 1990-es egyházügyi jogszabály alapján lehetett egyházat alapítani, működtetni Magyarországon. Ez azonban sok visszaélésre is lehetőséget adott -  mondja Kovács Ferenc, vas megyei országgyűlési képviselő.  

Kovács Ferenc, országgyűlési képviselő
Nagyon sok egyház tevékenységének hátterében, látszata mögé bújva teljesen másjellegű tevékenységet folytattak. Ami nem azt jelenti, hogy ez bűncselekmény, csakhogy ez nem egyházi, hitéleti tevékenység.

Az Országgyűlés hétfőn, az eredeti törvénytervezetet megváltoztatva, csak tizennégy egyház és vallásfelekezetet ismert el egyházként. Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész egyetért a törvénnyel.

Gregersen-Labossa György, evangélikus lelkész
Az fontos, hogy az állam, az adófizetők pénze olyanokhoz jusson, akik hitelveiben, működésében, történelmében átlátható. Ez a transzparencia nemcsak a közééletre, hanem az egyházakra is igaz kell, hogy legyen. Ezért fontos, hogy az alapján a megbízhatóság alapján teszünk különbséget, hogy kik azok a szereplők akik egyházként az állam, az önkormányzatok partnereként az állam, a társadalom építésén fáradoznak. Ők lesznek egyházi fenntartók és köt velük az állam szerződést.

Szombathelyen több kisegyház is működik. Például a Jehova Tanúi vagy a Mormon Egyház. Ők nem kerültek bele a 14 elismert egyház közé. Utóbbiak biztos, hogy kérvényezni fogják bejegyzésüket - tudtuk meg képviselőiktől.

A Hetednapi Adventista Egyház sem került fel a 14-es listára. Annak ellenére, hogy képviselőik már hónapok óta folytattak megbeszéléseket a kormány képviselőivel - mondta Szilvási Csaba, helyi lelkész. Bár a megyében csak alig több mint 100 tagja van az egyháznak, a protestáns felekezetek között az egyik legnagyobb hívőközösséggel rendelkeznek a világban. A lelkész azt mondja: ők elsősorban a hitéleti tevékenységre koncentrálnak és megélnek az állami támogatások nékül is.

Szilvási Csaba, lelkész - Hetednapi Advenetista Egyház
Az egyházak megkülönböztetése bármilyen, akár negavít, akár pozitív diszkrimináció komoly filozófiai, történetfilozófiai, államfilozófiai kérdéseket vet fel és emiatt is alaposan át kell gondolni, hogy mit mondjunk arra, hogy ilyen meglepetésszerű változásokat élünk meg.

Azok a vallási közösségek, amelyek nem kerültek a listára, de egyházként kívánnak működni regisztrálniuk kell magukat az év végéig. A nyilvántartásba vételéről a jövőben már a Fővárosi Bíróság helyett az Országgyűlés dönt  kétharmados többséggel.