Hírek

Elhunyt Törőcsik Mari

2021. április 16., 13:16

Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzeti Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Magyarország egyik legismertebb és legszeretettebb színésznője - tudatta honlapján a Nemzeti Színház. Őstehetség volt, a Körhinta című kultikus filmmel vált híressé, színpadon és a vásznon is maradandót alkotott. Vas megyébe hazajárt, különleges kötődése volt Velemhez, 2018-ban a község díszpolgára lett.

 

Elhunyt Törőcsik Mari

1935-ben született Heves megyei pedagóguscsaládba, Törőcsik Marián néven. Kiskorától szerette a filmeket, nagyapjának mozija volt. Fábri Zoltán rendező javasolta neki, hogy Mariként folytassa pályafutását.

Közös filmjük, a Körhinta 1956-ban óriási nemzetközi sikert ért el, Arany Pálmára jelölték, Törőcsik színészi alakításáról dicshimnuszt zengtek a kritikusok a Cannes-i Filmfesztiválon. Innentől kezdve lett ismert és szeretett színésznő színpadon és filmen egyaránt.

Törőcsik Mari - színművész
"Engem a sors vagy az isten a tenyerén hordott."

Törőcsik Mari 2007-ben Jordán Tamás vendége volt a Szombathelyi Televízió Színre szín című műsorában. Itt arról beszélt, nagy szerencséje volt a pályája során, de a tehetsége is kellett a sikerhez.

"A Körhintával kezdetem ... hihetetlen mázlim volt."
"Természetesen kell a tehetség, meg kell tanulni a szakmát ...ez a pálya rá van nyomva az ő élete."

1975-ben a Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáért megkapta Cannes-ban a legjobb női főszereplő díját. A filmet férje, Maár Gyula rendezte. Főszerepet játszott kultikus filmekben, ismert színdarabokban, leghosszabb ideig a Nemzeti Színház társulatának tagjaként. 2008-ban egy kórházi rutinvizsgálat során összeomlott a keringése, kómába esett, de szerencsésen felépült. Egy interjúban azt nyilatkozta, a családja és a közönség szeretete hozta vissza az életbe. Ezután már nehezen használta jobb kezét, óvatosabban vállalt szerepeket. 80. születésnapján filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen köszöntötték őt a Savaria moziban. 2015-ben tüdővérzéssel ismét kórházba került. 2016-ban könyvet írt róla Szenkovits Péter újságíró A Jóisten tenyerén címmel, Törőcsik Mari személyesen is részt vett a bemutatón. A 2017-es évet szinte végig a Markusovszky-kórház különböző osztályain töltötte, gyenge egészségi állapota miatt kezelték. Velemi otthonában lábadozott. A Vas megyei faluhoz különösen szorosan kötődött, 1973-ban járt itt először férjével együtt, és azonnal beleszeretett. Házat vettek, sokat tartózkodott itt. A velemiek ismerősként üdvözölték az utcán. Mindig azt mondta, itt ő egyszerűen csak Mari, nem pedig az ünnepelt színésznő.

2018-ban Velem díszpolgára lett, megrendült egészségi állapota ellenére sem mondott nemet szeretett falujának.

Törőcsik Mari - színművész
„Sehova máshova, még egy előadást is lemondtam volna, több mint 60 éve játszok, de talán csak 2-szer mondtam le előadást, de ezt nem mondhattam le, mert Velemtől kapom ezt a kitüntetést.”

2019-ben Vas megyei díszpolgára is lett. Utolsó filmszerepét Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című alkotásában vállalta. A Nemzeti Színház Galilei élete című előadásában tért volna vissza a színpadra, ám orvosai nem javasolták neki a munkát. Törőcsik Mari ma hajnalban hunyt el.