Hírek

Elhunyt Zsámbéky Monika

2021. február 10., 13:43

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után, 63 éves korában elhunyt Zsámbéky Monika művészettörténész, régész, főmuzeológus, a művészettörténet doktora.

 

Elhunyt Zsámbéky Monika

Zsámbéky Monika 1958-ban Szombathelyen született, itt végezte az általános- és a középiskolát, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult tovább. 1982-től dolgozott szülővárosában, a Szombathelyi Képtárban, aminek megbízott igazgatója is volt. 2000-ben doktori címet szerzett. Több éven át tanított művészettörténetet, számos képzőművészeti és művészettörténeti kiállítást rendezett. Kutatta Vas megye középkori és barokk művészeti emlékeit, foglalkozott a Szent Márton-kultusz emlékeivel, vezette a Szent Márton Intézetet. Szívesen vizsgálta a művészek és mecénások kapcsolatát, a műalkotások születésének társadalmi hátterét. Valamennyi fontosabb kiállításához katalógust írt, három önálló kötete látott napvilágot. 1999-ben az önkormányzat szolgálatáért díj kulturális tagozatával, 2005-ben Vas Megye Közgyűlése Pável Ágoston Emlékplakettel, 2018-ban Szombathely Kultúrájáért Életmű díjjal tüntették ki. Férjével, Kiss Gábor régésszel négy gyermeket neveltek fel.