Hírek

Elkészült a kámoni plébánia új közösségi háza

2018. december 11., 15:36

Mintegy 70 millió forintból elkészült a kámoni Krisztus Király Plébánia új közösségi háza, amit a vasárnapi misén vehettek birtokba a hívek. Az épület helyet ad majd a gyülekezeti programoknak, hittanóráknak, filmklubnak, és itt próbálhat majd a templom énekkara. Székely János megyéspüspök megáldotta a felújított orgonát is.

Elkészült a kámoni plébánia új közösségi háza

Nem szokványos misére hívta a kámoni templom harangja vasárnap a híveket. Kettős ünnepet ülhetett a gyülekezet, hiszen elkészült a közösségi ház, és megújult az orgona.

"Hatalmas dolgot művelt az úr vélünk, azért szívből ujjongunk."

A hangszert évekkel ezelőtt Ausztriából kapta ajándékba a plébánia, mostanra megérett a felújításra. Márffy Dezső orgonaépítő mester vezetésével kicserélték és szellősebben rendezték el a sípjait.

"A közösség ott jön létre, ahol az emberek szeretik egymást. A ház egy eszköz ahhoz, hogy közösség létrejöjjön."

Új közösségi házzal gazdagodott a plébánia, amelynek egy éve tették le az alapkövét. A templom közvetlen szomszédságában álló 168 m2-es épületet a kámoni gyülekezet különböző csoportjai vehetik birtokba. A földszinten 70-80 fő befogadására alkalmas helyiségek kaptak helyet, az emeleten táborozókat tudnak majd elszállásolni.

Molnár Szabolcs - plébános
"Szeretnénk mindenképp egy filmklubot indítani, mindenfajta közösségnek a gitáros énekkarunknak, és az énekkarunknak próbahelyiségnek, van Mária-légió, van plébániai csoportunk, akik péntekenként jönnek össze, és tervben van, hogy legyen egy családközösség, egy házasközösség."  

"Ez a szép ház az úr háza, isten itt a gazda."

Az ünnepség felszólalói a keresztény közösségek erejéről beszéltek. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke szerint az ehhez hasonló házak hosszú távon fontosabbak, mint a négysávos utak. Puskás Tivadar a növények gyökeréhez hasonlította az épületet, amiből új, erős közösségek nőhetnek ki.

Puskás Tivadar - polgármester
"Ragaszkodunk a közösségeinkhez, ragaszkodunk értékeinkhez, ragaszkodunk városunkhoz."

Az oladi és a Petőfi-telepi után a kámoni plébániai közösségi ház a harmadik, ami az elmúlt nyolc évben épült Szombathelyen.

Székely János - megyéspöspök
"Nagyon örülök ennek a háznak, örülnék, ha lehetőség szerint minden plébániának lenne hasonló, és becsalogatja a hittől távol álló testvéreinket."

Az épülethez 50 m2-es terasz is tartozik. A mögötte lévő területen még tart a tereprendezés, itt zúzalékos parkolót alakítanak ki.