MNB
MNB - 2

Hírek

Elkészült az ország ökogazdálkodási akciótervének tervezete

2013. május 23., 18:19

Az anyagot a Vidékfejlesztési Minisztérium júniusban bocsátja társadalmi vitára. Az országban, így Vas megyében is csak kevesen foglalkoznak biogazdálkodással, pedig egyre többen keresik az egészséges élelmiszereket.

Elkészült az ország ökogazdálkodási akciótervének tervezete

Lukácsházán közel 27 hektáron folytat biogazdálkodást Bolfán Csaba. Az állattartás mellett növénytermesztéssel foglalkozik, és van gyümölcsöse is. Úgy mint régen egy parasztgazdaságban. Az állatok esetében pl. gondot fordítanak a megfelelő, saját  maguk által megtermelt bio takarmánnyal való etetésre, a megfelelő tartási körülményekre. A növénytermesztésnél pl. gyógynövényekből készített szereket alkalmaznak illetve olyan fajtákat, amelyek maguk nyomják el a gyomokat.

Bolfán Csaba
Az a gondolkodásunk, hogy ezt a kultúrtájat fenntudjuk tartani. Ezért  úgy is műveljük a földet, hogy a talaj élővilágára,  a talajban lévő élő. szervezetekre is gondolunk. Mellette a makrokörnyezetre, tehát a verébtől, a fácánig, az őzig bezárólag akik itt élnek velünk együtt, nekik is meghagyjuk a teret az életre. És így marad az élet sokszínű és így tudjuk továbbadni a gyerekeknek.

A bio alapanyagokból készített ételek jobb ízűek, zamatosabbak, vitalizálóbbak. Magyarországon még kevesen foglalkoznak biogazdálkodással, mondta szombathelyi előadásán Roszik Péter. A hazánkban megtermelt biotermékek 80%-a külföldre kerül hazánkból, pedig itthon is egyre többen keresik az egészséges, növényvédőszerektől mentes alapanyagokból készített élelmiszereket. ( május 15.)

Roszik Péter, elnök - Nyugat-Dunántúli Biokultúra Egyesület
Ha ezeket tudatosan felépítik kialakul egy olyan biztonság, amelyik megközelíti azt a biztonságot, mint a vegyszerekre alapozott gazdálkodás, azok nélkül a kockázatok nélkül amelyek ezzel járnak.

Júniusban bocsátja társadalmi vitára a Vidékfejlesztési Minisztérium az ökogazdálkodási akcióterv tervezetét. A cél, hogy megduplázódjon az ökogazdálkodásba vont területek nagysága, növelni szeretnék a termelői és fogyasztói tudatosságot. Emellett a termelők összefogását is segítenék, fogyasztói, termelői hálózatok létrehozását.