Hírek

Elkezdődött az Aktív időskor 2019-es programsorozata

2019. február 05., 16:00

Az egyik legnépszerűbb a résztvevők körében a mozilátogatás - a keddi rendezvényen is teltház volt. A résztvevőket a polgármester köszöntötte.

Elkezdődött az Aktív időskor 2019-es programsorozata

Megtelt az AGORA Savaria Filmszínház nagyterme az Aktív időskor programosorozat idei első rendezvényén: az egyik modern, népszerű vígjátékot nézték meg a résztvevők. A legtöbben baráti körükkel, illetve a párjukkal jöttek el.

Bereczky Miklós
“Megyei napilapban bent van a felhívás, hogy milyen programokra lehet jelentkezni, akkor mindig szoktunk telefonálni, és elfogadják a jelentkezést, és akkor így kerülünk mindig ide, moziba, színházba, kirándulásra.”

A megjelenteket a polgármester köszöntötte. Puskás Tivadar a mintegy 400 fő előtt elmodta, hogy a 2013-ben indított Aktív időskor programmal sokat nyertek a nyugdíjasok - és így a város is.

Puskás Tivadar - polgármester
“2014-ben olyan 3.5 ezren látogatták a programjainkat, 2016-ban pedig már 6,5 ezren vettek részt a rendezvényeken.”

Az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke azt mondta, a három legnépszerűbb program a kirándulás, a színház- és a mozilátogatás, összességében közel hétezer érdeklődőt mozgattak eddig meg. Mindezzel az a cél, hogy megelőzzék az idősek elmagányosodását.

Rettegi Attila - elnök, Oktatási és Szociális Bizottság
“Új programpontként bekerült a Haladás Sportcsarnok megtekintése, itt nyilván nemcsak arra gondolunk, hogy ha valaki elmegy meccsre, és látja a stadiont, itt azért mindent végig lehet járni, be lehet kukkantani az öltözőkbe, azt gondolom, hogy érdekes és jó program.”

Idén a Gothard Obszervatórium is hasonlóképpen látogatható. Az Aktív időskor programjaira egyébként információink szerint nagyon gyorsan betelnek a helyek - alig 1-2 napjuk van az érdeklődőknek arra, hogy jelentkezzenek a rendezvényekre.