MNB
MNB - 2

Hírek

Elköszönt a színháztól, a nézőktől és a várostól Jordán Tamás

2021. január 29., 19:33

Február elsejétől Szabó Tibor lesz a Weöres Sándor Színház vezetője. Az alapító igazgató, Jordán Tamás csütörtökön rendhagyó, sajtótájékoztatóval egybekötött társulati ülésen adta át a színház kulcsát utódjának. Az eseményen a város nevében a polgármester mondott köszöntőt.

 

Elköszönt a színháztól, a nézőktől és a várostól Jordán Tamás

Jordán Tamás remegő hangon köszönt el a színháztól. Rövid számvetést adott az alapítás óta eltelt 13 évről, megemlítve a társulat tagjait, a háttérben dolgozó munkatársait, a közönséget, a város lakóit és a fenntartó önkormányzatot.

Jordán Tamás - leköszönő igazgató, Weöres Sándor Színház
Rengeteg mondat nyüzsög az ember fejében ilyenkor. Nagyon nagy dolog egy városban, ahol korábban nem volt színház  létrehozni egyet. Egy olyan városban, ami kultúrváros kétezer éves múlttal,  ahol ekkora a várakozás a színházra, és ilyen nagy a színház szeretete. Már önmagában ez nagyon nagy élmény. Nagy élmény végigvinni 13 évet sok küzdelem ellenére. Nagyon hálás vagyok a társulatnak, a színészeknek, valamennyi dolgozójának. Nagyon szeretem a közönségünket.”

A leköszönő igazgató szubjektív gondolatfüzérében egy-egy mondattal jellemezte szombathelyi működésének fontosabb állomásait.

"Én leginkább a HEMO-t szeretném. Legyen a neve Weöres Sándor Színház. Szeretettel üdvözlök mindenkit az új színház első évadának megnyitó társulati ülésén."

Nemény András polgármester személyes hangvételű köszöntőjében arról is beszélt, hogy reméli, gyakran látjuk még Szombathelyen Jordán Tamást, akinek a városért végzett munkája vitatathatatlanul elismerésre érdemes.

"Jordán Tamás az az ember, akiről egészen biztos, hogy Szombathelyen bármit el lehet nevezni, és el is fog a város, merthogy annyira sokat köszönhet neki."

Ezután Jordán Tamás átadta a színház “mindent nyitó kulcsát” a polgármesternek, aki továbbadta azt az új igazgatónak, Szabó Tibornak.

Szabó Tibor - leendő igazgató, Weöres Sándor Színház
“A mérete a kulcsnak kicsi, viszont nagyon nagy feladatokhoz nyit lehetőséget. Az első gondolatom nyilván az, hogy  méltóképpen szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, ami színház terén Szombathelyen megteremtődött. És nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb a vírusjárvány is lehetővé azt, hogy a város, a társulat és a reménybeli közönség számára is világossá válik, hogy mit szeretnénk.”  

Szabó Tibor felidézte az utat, amelyet a 2009-ben bemutatott 9700 című darab óta megtett a színház. Ebben az előadásban a Jordán Tamás által megformált Feri bácsi feltalál egy időgépet, amivel Szombathely múltjába juthatnak a Szombathelyért Szeretnék Tenni Valamit egyesület tagjai, hogy pénzt gyűjtsenek a színház felépítéséhez. Jordán Tamás búcsúajándékul megkapta az akkor viselt jelmezét.

Szabó Tibor köszönetet mondott Jordán Tamásnak a közös utazásért. A távozó igazgatót vastaps kísérte.