Hírek

Élménydús programok az Egyházmegyei Karitász nardai táborában

2012. június 28., 20:01

Homokvárépítés, lovaglás, foci, kézművesfoglalkozás is szerepel a programok között a táborban. A korábbi 6 helyett, az idén már 8 héten át fogadják a gyerekeket. A Karitász munkatársai és és önkéntesek felügyelnek rájuk és szerveznek élménydús programokat a számukra.

Élménydús programok az Egyházmegyei Karitász nardai táborában

Várat építenek a gyerekek a nardai táborban. Ezúttal nem kőből készül az erdőítmény, hanem homokból. Sok dolgos kéz munkálkodik már több napja az elkészítésén.

Pintér Kende
Az árkot, a falakat csináltam, és segítettem felépíteni a várat.

Kis emberek nagy lovon tehetik próbára bátorságukat az Egyházmegyei Karitász táborában.  Akit jobban érdekel a foci, az itt füves területen rúghatja a bőrt. A Művészeti Szakközépiskola diákjai pedig kézműves foglalkozásokat tartanak. Sok mindent kipróbálhatnak a gyerekek a táborban.

Krepsz Evelin
Csellózni tanultam, a Matyi tanította, hegedülni tanultam. A legjobb napom az a lovaglás volt a Virágon.

Bakonyi Erik
Kosár, foci, hintáztam, és most építjük a várat.

Támogatók segítségével megszépült a tábor tavaly óta. A homokozó fölé ponyvát húztak, hogy ne tűzze a nap a gyerekeket játék közben. Felújították a fajátékokat, új hintát szereltek fel, lehet kosarazni is, és ültettek fákat, fűszer-és gyógynövényeket. A régi plébániaépületben pedig felújítottak egy jóideje nem használt helyiséget. A tábor iránt nagy az érdeklődés.

Tuczainé Régvári Marietta, igazgató - Egyházmegyei Karitász
A halmozottan hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeinek nincs lehetőségük arra, hogy a Balatonnál vagy a tengerparton nyaraljanak. És ezért határoztuk el, hogy ezeknek a gyerekeknek legyen egy olyan élmény,hogy amikor bemennek szeptemberben az iskolába, akkor ne kelljen lehajtott fejjel menniük, hogy nem voltak sehol. A Karitász tábor, a sok kirándulással, játékkal, legyen egy akkora élmény, amit öröm mesélni.

Az Egyházmegyei Karitász tábora az idén már 8 héten át várja a gyerekeket, augusztus 10-ig.