MNB
MNB - 2

Hírek

Építőipari nívódíjat kapott a Püspöki Palota újjáépített szárnya

2018. április 19., 19:23

Az ezt hirdető táblát szerdán avatták fel Székely János megyéspüspök, a generálkivitelezők, a tervezők és az alvállalkozók részvételével.

Építőipari nívódíjat kapott a Püspöki Palota újjáépített szárnya

A Püspöki Palota hazánk kiemelkedő műemléke. A késő barokk stílusú épületet 1778-ban kezdték el építeni. 1945-ben bombatámadás érte. 2016-ban kezdődött a megsemmisített szárny újjáépítése a Szent Márton-évben elnyert központi támogatásnak köszönhetően.

Ráth Miklósné építész-tervező
„Kívülről a meglévő épülettel teljesen azonos kialakításban készült el, a belső terekben pedig, ahol nem rendelkeztünk erre vonatkozó információkkal, a modern funkcióhoz kapcsolódó modern belsőépítészeti kialakításra került sor.”

A szakemberek munkáját nehezítette, hogy a nagyméretű épület kialakítására szűkös hely állt rendelkezésre, továbbá a régészeti feltárás miatt módosítani kellett az eredeti terveket. Az alapanyagok beszerzése is kihívást jelentett az építőknek.

Mészáros György – projektvezető
„Ilyen téglát nem mindenki tud gyártani, és bizony nagy nehézségbe tellett, mire ezt elő tudtuk teremteni., hogy a kivitelezés indulására az 550 köbméter nagy méretű műemléktégla meglegyen”

Az épület a műemlék-helyreállítás, építmény-rehabilitáció kategóriában elnyerte a 2017. évi építőipari nívódíjat. Az elismerést hirdető táblát szerdán avatták fel.

Pallai Tibor – elnök, Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma
„Értékelve nemcsak a produktumot, ami létrejött, hanem azt az együttműködést, ami a kivitelező, tervező, beruházó, műszaki ellenőrök között fennáll. Hiszen ez is fontos szempont a díj oda ítélésénél.

A Püspöki Palota felújított szárnyát egy évvel ezelőtt adták át, azóta itt működik a Szombathelyi Egyházmegye első püspökéről elnevezett Szily János Látogatóközpont.