Hírek

Esélyegyenlőségi nap

2011. június 17., 16:04
Az esélyegyenlőség megteremtésével is foglalkozó civil szervezetek mutatkoztak be pénteken a Fő téren. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló országos programsorozat célja, hogy a erősítse az elfogadást azok iránt, akik valamilyen hátránnyal élik életüket.
Esélyegyenlőségi nap

Sokan keresték fel az Egyenlő Bánásmód Hatóság standját. Szombathelyen, a Savaria-Rehab Team nappali központjában 2 éve várja a panaszosokat a hatóság, melynek elsődleges célja, hogy kivizsgálja és felelősségre vonja a hátrányos megkülönböztetést elkövető jogsértőket. Tevékenységük ingyenes.


Dr. Jójárt Ágnes - Vas megyei egyenlő bánásmód referens
"A hatóságnak lehetősége van, hogy megbírságolja a jogsértés elkövetőjét. Ez azért súlyos következmény, mert amellett, hogy 5 millió forintig terjedhet a bírság összege - ami ugyan egy nagy céget nem visle meg- viszont 2 évig ki van zárva valamennyi pályázati, közbeszerzési lehetőségből"
 
A hatósághoz, mely a jogsértéseket honlapján is nyilvánosságra hozza, már 1800-an fordultak panaszukkal. Több mint 10 civil szervezet munkájával ismerkedhettek meg a járókelők. Erdős László rokkantnyugdíjas, azt mondja, sok hasznos információhoz jutott a program során.

Erdős László
"Sok ember nem tud sok mindenről, és itt tájékozódhat, sokat megtudhat ezekről, és az életminősége is javul."
 
Az Esélyegyenlőség napja a hátrányos helyzetűekre hívja fel a figyelmet.


Tóth Dávid - programkoordinátor
"A mi célunk, hogy nem általánosítsunk. Minden ember egyedi, ezt tartjuk fontosnak, valamint az esélyegyenlőség minél szélesebb körben való elterjesztését."
 
A látványos színpadi produkciók mellett különböző foglalkozások színesítették a programot. A járókelők megnézhették azt a vándorkiállítást is, mely fotókon bizonyítja, hogy az időskor is lehet aktív.