Hírek

Februári civil sajtóreggeli

2018. február 22., 22:14

Szombathely is csatlakozik a turizmus világnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozathoz, ismét lesz sárkányhajó fesztivál, külön programokkal készül a város a hosszúhétvégékre – ezekről és egy nagyböjti koncertről is szó volt a februári civil sajtóreggelin.

Februári civil sajtóreggeli

Az idén augusztus első hétvégéjén rendezik meg az Országos Sárkányhajó Bajnokságot a Csónakázó-tavon, a Savaria Történelmi Karnevál pedig augusztus 23-a és 26-a között lesz. A nagyrendezvények mellett számos egyéb programmal várják a szervezők nemcsak a szombathelyieket: a hosszúhétvégékre egy-egy turisztikai gasztro-élménycsomagot állít össze a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Szeptember 27-én Magyarország lesz a házigazdája a turizmus világnapi rendezvényeknek.

Koroknai Horváth Csilla – rendezvényszervező, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
„Szombathely is szeretne részt venni a programokban. Különféle városi sétákat, tematikus sétákat, illetve olyan turisztikai objektumok megtekintését szervezzük, amelyek ritkán látogathatók, illetve ezek kulisszatitkaiba szeretnénk egy kicsit bevezetni a látogatókat.”

Először jelenik meg a nyilvánosság előtt az Ars Harmonie Kulturális Egyesület. Károly Frigyes arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly új koncerthelyszínnel gazdagodott Szombathely, a Püspöki Palota Látogatóközpontja ad majd otthont a Capella Cantorum nagyböjti koncertjének.

Károly Frigyes - elnök, Ars Harmonie Kulturális Egyesület
„Egy nagyon komoly barokk produkcióval, egy műsorral, hiszen ez a terem, a Püspöki Palota nagyterme elsősorban régizene előadásoknak adhatnak kiváló akusztikájú helyszínt, és ebben vesz most részt a Capella Cantorum és az egyesületünk”

A sajtóreggelin elhangzott: a Szombathelyi Médiaközpont és a H+ Média és Kulturális Egyesület várja mindazon civilek írásait, akik tudósítást készítettek saját szervezetük életéről, tevékenységéről, rendezvényeiről. A beküldési határidő: március 4-e.