Hírek

Felemás vízilabda eredmények

2018. november 29., 15:31

Három mérkőzésből egyet megnyertek, kettőt pedig elveszítettek az AVUS csapatai a Pécs ellen az országos korosztályos vízilabda-bajnokság felsőházában. A szombathelyi együttesek közül az ifik fölényesen győztek, míg a serdülők és a gyermekek nagy csatában kikaptak.

Felemás vízilabda eredmények

A 8. fordulót játszották az országos korosztályos bajnokságban. Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület csapatai a Pécs korcsoportos együtteseit fogadták. A szombathelyi gárdák eddig nem szerepeltek túlságosan jól, ám a verhető ellenfelek majd most következnek. A pécsiek egyértelműen ezek közé tartoztak.

Vincze Balázs - szakmai igazgató, AVUS
“Nyolcadik fordulónál járunk. Ez azt jelenti, hogy már találkoztunk verhető és kevésbé verhető csapatokkal is. Minden korosztályban eddig egy győzelmünk van. A mai Pécs elleni nap, meg ez elkövetkező hetek karácsonyig olyan mérkőzéseket tartogatnak, ahol növelni tudjuk a győzelmeink számát.”  

A magyar korcsoportos vízilabada-bajnokság a világ egyik legerősebb pontvadászata. A korosztályok nagy részében olyan nagy tradíciókkal rendelkező fővárosi együttesek állnak az élmezőnyben, mint például a BVSC, az FTC, a Honvéd, avagy éppenséggel a KSI. A vidéki egyesületek túlnyomórészt a középmezőnyben és az alsóbb régiókban foglalnak helyet.

Antoni Barnabás - vízilabdázó, AVUS
“Nagyon sok a jó csapat. Főleg a pesti csapatok, mert ott nagyon sok emberből tudnak kiválasztani egy keretet. Ott vannak a legerősebb csapatok. Mi kevesen vagyunk, de nagyobb a csapatszellem szerintem.”

A szombathelyi csapatok közül az ifik 20:2-re nyertek a Pécs ellen, míg a serdülők 8:5-re, a gyermekek pedig 9:3-ra kaptak ki a mecsekaljaiaktól. A vasi együttesekre idén még két forduló vár. December 2-án a Szeged, míg 16-án az Eger korosztályos csapatai érkeznek Szombathelyre.