MNB - 2
MNB

Hírek

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Derkovits-iskola

2018. március 13., 15:15

1968-ban nyitotta meg kapuit a város legnagyobb lakótelepének első és egyetlen iskolája. Volt olyan év, hogy a tanulók létszáma az ezret is meghaladta.

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Derkovits-iskola

Fodor István – igazgató, Szombathelyi Tankerület
Olyan értéket teremtő iskola volt és az ma is, amely nevéhez hűen, nagyon sokrétű tevékenységet folytat.

Így köszöntötte a tankerület igazgatója az 50 éves lakótelepi iskola jubileumi ünnepségének résztvevőit. Egykori és jelenlegi diákok, tanárok gyűltek össze, hogy felidézzék a sokáig csak kékcsempés Derkóként emlegetett intézmény múltját.

Rápli Róbert – igazgató, Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium
82-ig idejártam mind a 8 évfolyamban. És amellett, hogy nyilván a diákévek mindig kedvesek mindenki számára arra emlékszem talán leginkább, hogy milyen rengetegen voltunk. 6 párhuzamos osztályban talán 40 fős létszámmal.

A lakótelep első iskolájaként az intézmény 1968-ban nyitotta meg kapuit.

Kovács Péterné - igazgató, Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola
Az első évben 520 tanulóval indult az iskola az első hét évfolyamon, és volt olyan időszak, amikor a környező házak felépültek, viszont intézményként még egyedüliek voltunk, hogy ezret is meghaladta a tanuló létszám. Akkor több műszakban folyt az oktatás, illetve különböző helyiségekben.

Az iskolában mindig fontos volt a tehetséggondozás. A jubileum alkalmából az intézményben végzett művészek munkáiból nyílt kiállítás mellett megtekinthetők a Gyermekszemmel című rajzolópályázat győztes alkotásai is. Az elmúlt 50 évet pedig az iskolatörténeti tárlat mutatja be.

Csiszár Csilla – tanítói munkaközösség vezető, Derkovits-iskola
Nagyon sok anyagunk volt, talán ez okozta a legnagyobb nehézséget, hogy mi kerüljön ki ide. Próbáltunk tematikát keresni, és az iskola arculatára építettük fel a kiállításunkat.

Az intézmény sokszínűségét, múltját és jelenét, sőt jövőjét is bemutató tárlat március 23-ig látogatható iskolaidőben.