Hírek

Folytatódik a 86-os út építése

2011. március 07., 09:12
Idén folytatódik a 86-os út a Vát és Szombathely közötti, valamint a Zala és Vas megye határától Egyházasrádócig tartó szakaszainak fejlesztése. Elkészültek a tervek a 8-as főút burkolatmegerősítésre is.
Folytatódik a 86-os út építése

A szakemberek szeretnék elérni, hogy minél hamarabb sor kerüljön a 87-es út négysávosítására.

Decemberben adták át a szelestei elkerülőt. 2,5 milliárd forintból épült meg, 2x2 sávon haladhatnak az autósok. A Szelestétől Répcelakig tartó szakasz építési engedélyezési eljárása most folyik. Ez várhatóan egy-két hónapot vesz igénybe, és ezt követően kerülhet sor a kiviteli tervek elkészítésére, területvásárlásra, régészeti munkák elvégzésére. A tervek szerint két ütemben: Szelestétől Vasegerszegig, valamint Vasegerszegtől Récpelakig épülne az út.
A 8-as főúton, a Szemenye és Vasvár, valamint a Rábahídvég és Körmend közötti szakaszok szélesítésére illetve 11,5 tonnás terhelésre történő burkolatmegerősítésére már elkészültek az engedélyezési és kiviteli tervek. A Körmend és Egyházasrádóc közötti 4,5 km-es előzési sáv építési engedélyei is megvannak. A kivitelezés akár már idén elkezdődhet. A közlekedési szakemberek szeretnék elérni, hogy a 87-es út Szombathely-Kőszeg közötti szakaszának négysávosítására - az eddigi tervekkel ellentétben -, már 2020 előtt sor kerülhessen.