Hírek

Gaál Ferenc nevét viseli mostantól a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tetőtéri előadóterme

2020. január 27., 14:12

A 2015-ben elhunyt  nagyformátumú mérnök szakember 14 éven át vezette az igazgatóságot, nevéhez számos újítás és nagyberuházás fűződik. A névadó ünnepségen jártunk.

Gaál Ferenc nevét viseli mostantól a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tetőtéri előadóterme

Gaál Ferenc építőmérnökként diplomázott 1953-ban. Első és egyetlen munkahelye a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt. Fiatalon, 26 évesen nevezték ki zalai szakaszmérnökké, majd termelési igazgatóhelyettesként, főmérnökként, 1976-tól pedig igazgatóként szolgálta az ágazatot 1990-ben történt nyugdíjazásáig. Láng István főigazgató személyesen is ismerte Gaál Ferencet, beszédében példaértékűnek nevezte szakmai pályáját.  

Gaál Ferenc nevéhez fűződik a lukácsházi és a dozmati tározók alapgondolata, a régió számos árvízvédelmi fejlesztése, nagy rábai és murai árvízi védekezések, folyóstabályozási munkák, valamint a szombathelyi Csónakázótó létrehozása. A vízügynél jellemzően egy teljes életpályát eltöltenek a mérnökök, generációk dolgoznak az ágazatban. A terem-névadó régi hagyomány.

Nádor István nyugalmazott igazgató anekdotákkal emlékezett. Kiváló szakemberként, egyenes, tisztességes emberként jellemezte Gaál Ferencet, aki tavaly novemberben lett volna 90 éves. Mindkét fia vízépítő mérnök lett, egyikük, Gaál Róbert 2012 óta vezeti az igazgatóságot.