Hírek

Gálaműsorral ünnepelt a 60 éves Savaria-iskola

2015. október 02., 16:56

Fennállásának 60. esztendejét ünnepelték pénteken a moziban a Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium egykori és jelenlegi tanárai, diákjai. Szó esett többek között az intézményben lezajlott változásokról, az öregdiákok pedig felidézték milyen volt savariásnak lenni évekkel, évtizedekkel ezelőtt.

Gálaműsorral ünnepelt a 60 éves Savaria-iskola

Farkas Daniella és Novák Tamás táncprodukciójával kezdődött az ünnepség. Ezt követően Koczka Tibor alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy Savariasnak lenni életforma, hiszen az itt szerzett ismertek és tapasztalatok végigkísérik a diákokat egész életpályájukon.

Koczka Tibor – alpolgármester
„Az itt tanító pedagógusok, az iskola vezetői mindig fogékonyak voltak az újra és mindig fogékonyak voltak a változásra, hiszen elég csak végig tekinteni, hogy milyen szakokat, milyen szakmákat oktattak az elmúlt 60 évben és hogyan jutottak el a diesel mozdony szereléstől, mondjuk az informatikáig.”

A Savaria mindig híres volt arról, hogy a kiváló gyakorlati képzések mellett magas szintű elméleti tudással ruházta fel a diákokat – tette hozzá az alpolgármester. A több mint fél évszazados múlt komoly nyomokat hagyott az iskola történetében, amelyeket az intézmény igazgatója idézett fel.

Sümegi Tamás – tagintézmény-vezető, SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium
„60 év jelentős egy intézmény történetében. Ilyenkor célszerű megállni, visszatekinteni. Honnan jöttünk, hova tartunk és merre tovább.”

A múltidézés során az iskola öregdiákjai is felelevenítették élményeiket. Göncz Szabolcs tűzoltó alezredes visszaemlékezése során elmondta, hogy olyan ismereteket szerzett tanulmányai során a középiskolában, amelyek komoly segítséget jelentettek az egyetemi évek alatt.

Göncz Szabolcs – tűzoltó alezredes
„Hát én még jártam köpenyben iskolába, nem tudom van-e itt olyan az aktív tanulók között, aki még a Savariában köpenyt viselt. Elárulom, ott is csak a mi osztályunk, mivel Pődör György volt az osztályfőnökünk, úgyhogy az ő óráin még köpeny volt. Jól nézett ki, mert a táskában volt egyébként az összes órán, de az övén nyilván fölvettük.”

A 60 év alatt a műszaki irányultságú középiskola profilja alig változott. Az idei tanévben több mint 500 diák kezdte meg tanulmányait. Az intézmény oktatási rendszerének jelenlegi négy alappillére: a belügyi rendészet, autószerelő, közlekedéseletronika, valamint a logisztika.