MNB
MNB - 2

Hírek

Gépész Roadshow

2017. november 06., 15:34

Megkezdte országjáró kampánykörútját az ELTE Savaria Egyetemi Központ, hogy népszerűsítse képzési kínálatát. A diákok számára az egyetem munkatársai ismertetik a legfontosabb tudnivalókat. Az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a duális gépészmérnökképzésben részt vevő cégekkel is.

Gépész Roadshow

Harmadik alkalommal adott otthont az országos gépészmérnök-roadshow megnyitójának a Gépipari és Informatikai Szakgimnázium. Több mint 200 diák népesítette be a tornatermet. Az iskolába járó tanulók közül évente 20-25-en képzelik el további tanulmányaikat a hagyományos vagy duális gépészmérnökképzésben.

Kovács Péter - igazgató, Gépipari és Informatikai Szakgimnázium
"Külön aktualitást ad az idei évtől az Eötvös Lóránd Tudományegyetem vette a Savaria Egyetemi Központ fenntartását és a tavalyi évben ők elindították az informatika képzést is, ami gyakorlatilag nekünk a másik szakunk, tehát immár az iskola teljes tanulói, úgymond szakjai, létszámai egyenes ágon be tudnak kapcsolódni az itt folyó felsőfokú képzésbe."

Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy 3 évvel ezelőtt az önkormányzat, az egyetem és a képzésben részt vevő cégek a minőségi tudás átadása mellett döntöttek. Az egyetem rektorhelyettese arról számolt be, hogy az ELTÉ-hez történt csatlakozás első évében minden 6.  Szombathelyre jelentkező 400 pont felett teljesített, amihez jelentős ösztöndíj társul.  

Németh István - rektorhelyettes, ELTE-SEK
"400 pont felett 40 ezer forintos ösztöndíjat, 450 pont felett 80 ezer forint havi ösztöndíjat adunk a hozzánk jelentkezőknek, ha ezen belül még a gépészmérnökképzést választja a hallgató, az havi 80 ezer forint extrajuttatás. Tehát egy 450 pont feletti - gépészmérnökképzésre jelentkező - hallgató, ha összeadjuk a 2 számot, akkor 160 ezer forinttal kezd."    

Időközben bővült a partnercégek köre. Csatlakozott a duális képzési rendszerhez a világ legnagyobb gépjármű-utasvédelmi rendszer fejlesztő és gyártó cégcsoportja, egy német motor- és ventillátorgyártó vállalat, a vaskeresztesi babaápolási termékeket előállító kft., valamint egy spanyol érdekeltségű szentgotthárdi telephellyel rendelkező autóipari alkatrészeket gyártó cég.

Novák Tibor - HR-vezető, BPW-Hungária Kft.
"Mi 8 diák fogadását vállaltuk éves szinten. 6-5-6 az elmúlt 3 évfolyamnak a létszáma, tehát teljes mértékben nem tudtuk vállalni a vállalt létszámot, de ez nem rajtunk múlott, hanem a diákok hullottak ki sajnos. Úgyhogy nagyon várjuk, hogy a záráskor, az első évfolyam végzésekor hányan állnak munkába nálunk és milyen eredményt mutatnak."  

Jövő héten a város gimnazistái körében népszerűsítik az ELTE-SEK képzési kínálatát, kiemelt figyelmet fordítva a duális gépészmérnökképzésre.