Hírek

Gépészmérnökképzés értékelése

2019. július 03., 14:39

Sikeres tanévet zárt az ELTE Savaria Egyetemi Központ duális gépészmérnökképzése, idén végzett az első évfolyam az indulás óta. Ez a mérföldkő adott alkalmat arra, hogy szakmai napon értékeljék a képzéssel kapcsolatos tapasztalatokat, és a partnercégek, oktatók, hallgatók közösen felkészüljenek a jövő kihívásaira.

Gépészmérnökképzés értékelése

Az első végzős évfolyamban 28 gépészmérnök vehette át diplomáját idén februárban Szombathelyen, közülük 24-en duális képzésben részesültek. Szinte mindegyikük Szombathelyen illetve Vas megyében helyezkedett el. (2018.01.31. Híradó - gépész) Az ország legnagyobb létszámú duális gépészmérnökképzése 15 partnercéggel áll kapcsolatban, a fiatalok  valós vállalati környezetben tanulhatnak. A módszertant folyamatosan fejlesztik a kezdeti egy hallgató-egy cég rendszerhez képest.

Andó Mátyás - intézetigazgató, ELTE Savaria Műszaki Intézet
"A második lépés az volt, hogy több cég összeállt, és közösen oktatják az egy embert, így a hallgató nem csak egy céget ismer meg, hanem többet. Most próbálkozunk olyan projektek beindításával, amivel kifejezetten kutatási irányvonalra állítjuk rá a duális hallgatókat, ami a cég meghatározott projektjét jelenti, és ehhez az oktatói segítséget is megadjuk."

Már angol nyelven is folyik duális gépészmérnökképzés, valamint szeptemberben elindul a mesterképzés is. 2020-tól pedig bevezetik az ún. kettős diploma rendszert, ami nagy lehetőség a hallgatók számára a nemzetközi tudás megszerzésére. Egy szakon belül találkozik majd az informatikai és a gépészmérnöki képzés.

Horváth Zoltán - dékán, ELTE Informatikai Kar
"Angol nyelvű mesterképzést is el tudunk indítani, ami a legmodernebb technológiák, a negyedik ipari forradalomnak megfelelő Ipar 4.0 alkalmazására készít majd föl, még hozzá úgy, hogy ez egy kettős diplomás európai együttműködésben futó mesterképzés lesz, Európa legjobb egyetemeivel."

Budapesten adattudományi és kiberbiztonsági területen már folyik ilyen rendszerű képzés, a hallgatók egy évet külföldi egyetemen tanulnak. A következő tanévben 60 hallgatót vesznek fel gépészmérnöki szakra.