Hírek

Gólnélküli döntetlen és súlyos sérülések

2018. április 23., 15:26

A bajnokság 27. fordulójában hazai pályán 0:0 arányú döntetlent játszott a Haladás labdarúgócsapata a Balmazújvárossal. A mérkőzésen a vasiak kapusa, Gyurján Márton, valamint a vendégek csatára, Harsányi Zoltán olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mentővel kórházba kellett szállítani.

Gólnélküli döntetlen és súlyos sérülések

Egy hatalmas Haladás-helyzet vezette be a két kiesés elől menekülő együttes összecsapását, de Grumics hálóba tartó fejesét a balmazújvárosiak védője, Uzoma, a gólvonalról bólintotta ki. Nem sokkal később a vendégek is veszélyeztettek, de Rudolf kapáslövését a sérült Királyt helyettesítő Gyurján védeni tudta. A határozottan jó iramú első félidő egyik legnagyobb ziccerét Rácz hibázta el, amikor a 31. percben 12 méterről nem találta el Horváth kapujának jobb felső sarkát. Térfélcserét követően drámai események borzolták a kedélyeket: az 53. percben a gólhelyzetben kilépő Harsányi ütközött a védeni igyekvő Gyurjánnal. Az esetet követően mindkét játékost kórházba kellett szállítani. A szombathelyi hálóőr orrtörést és agyrázkódást szenvedett, míg a vendégek csatárának a válla, valamint a bokája sérült meg. A mérkőzés folytatására nem sok minden maradt. A végjátékban a Haladás kétszer is fejjel veszélyeztetett, de az eredmény nem változott, így 0:0-ás döntetlennel ért véget a sokkoló jelenetekkel tarkított találkozó.

Horváth Ferenc - vezetőedző, Balmazújváros
“Nagyon jól játszottunk, nagyon sokat volt nálunk a labda. Voltak komoly lehetőségeink. sajnos nagyon kevesen vagyunk. Akik ma pályára léptek, mind hősök voltak, hiszen a második félidőben már két védekező középpályás játszott elől. Sajnos az összes csatárunk elfogyott. nagyon büszke vagyok, mert aki pályára lépett, mindent megtett, hogy ponttal távozzunk.”

Szerencsére labdarúgó pályán ritkán történik olyan drámai esemény, mint amilyen Szombathelyen a derbi 53. percében esett meg. A komoly sérülésekkel járó ütközés  után nem is igen tudtak a futballisták a játékkal foglalkozni, ugyanis valamennyien társaik hogyléte miatt aggódtak.

Michal Hipp - vezetőedző, Szombathelyi Swietelsky-Haladás
“Természetesen csalódott vagyok a döntetlen miatt. Még ha az igazságos is. Gyurjánnak eltörött az orra. Nagyon nehéz volt a történtek után folytatni a mérkőzést, de érte is küzdöttek a fiúk.”

A megszerzett egy pontnak köszönhetően a Haladás újabb lépést tett a bentmaradás kiharcolása érdekében. A vasi zöld-fehérek legközelebb szombaton este lépnek pályára, míg pedig a bajnoki címre törő Ferencváros otthonában.