Hírek

Győzelemmel kezdték a rájátszást a szombathelyi futsalosok

2019. február 21., 15:03

Győzelemmel kezdte a bajnokság rájátszását a Kútház-Haladás VSE élvonalbeli futsalcsapata. A hazai pályán játszó szombathelyiek nagy küzdelemben győzték le 3:1-re a sereghajtó fővárosi BME együttesét.

Győzelemmel kezdték a rájátszást a szombathelyi futsalosok

A B-csoport második helyéről kezdte meg a rájátszást a Haladás futsalcsapata, melynek első ellenfele a sereghajtó BME volt. Ugyan a derbi toronymagas esélyese a vasi gárda volt, mégis a fővárosiak szereztek vezetést Csernai révén a 6. percben. A folytatásban a vasiak több helyzetet is kidolgoztak, de egyenlíteniük csak a 14. percben sikerült, amikor a sérüléséből visszatérő Vas talált be Tyukász kapujába. Az első félidő utolsó pillanataiban Dróth is feliratkozott a gólszerzők közé, így a félidőben 2:1-re már a Haladás vezetett. Térfélcserét követően is a hazaiak maradtak támadásban, de nagyon nehezen boldogultak a jól záró vendég védelemmel. Dróth azonban így is duplázni tudott a 28. percben és ezzel be is állította a 3:1 arányú végeredményt. A vereség ellenére a kiesés elől menekülő fővárosiak minden dícséretet megérdemelnek.

Tyukász Péter - futsaljátékos, BME-BT FC
“Nagyon-nagyon sokat számít, hogy a mi célunk a bentmaradás, a Szombathely viszont egészen más célokért küzd. A bajnoki címért. Jobb és rutinosabb játékosokkal rendelkezik. Így ezt le tudták hozni még nem is 100 százalékon. Mi végig védekeztünk, mert 90:10 arányban náluk volt a labda. De az erőnkből ennyire futotta.”

A Haladás csapatában többen is jó teljesítménnyel rukkoltak ki. Közéjük tartozott Vas Ádám is, aki bokasérüléséből felépülve rögtön egy rendkívül fontos góllal tért vissza a pályára.

Vas Ádám - futsaljátékos, Kútház-Haladás VSE
“Megmondom őszintén, hogy amikor beálltam az első percekben, izgultam kicsit, aztán felvettem a meccs ritmusát. Nagyon örülök, hogy győztes meccsen tudtam visszatérni és egy góllal tudtam segíteni a csapatot.”

A bajnokságban a Magyar Kupa négyes döntője miatt rövid szünet következik. A szigetszentmiklósi villámtorna első napján a címvédő Haladás a Berettyóújfaluval, míg a Veszprém a Dunaújvárossal találkozik. A két győztes a díszes trófeáért, míg a két vesztes a bronzéremért mérkőzhet majd meg egymással.