Hírek

Halálos baleset a kalandparkban

2020. október 26., 17:28

Egy diák meghalt, két másik pedig megsérült, mikor kidőlt két fa a Gyöngyösfaluban található kötélpályán. Nem volt előjele a csütörtökön történt tragédiának – ezt nyilatkozta híradónknak a kalandpark tulajdonosa. A hatóság legutóbbi ellenőrzésekor, július közepén mindent rendben talált.

 

Halálos baleset a kalandparkban

Családok és főként fiatalok kedvelt szórakozása a kötélpálya, amely osztálykirándulások célpontja is. Csütörtökön egy keszthelyi gimnázium diákjai próbálták ki a kalandparkot. A sportprogram azonban ezúttal tragédiába torkollt. Kidőlt ugyanis az egyik kötélpályát tartó fa, és egy másikat is magával rántott. Az arra rögzített akadályon tartózkodó 16 éves diák szörnyethalt, egy másik fiút a mentők súlyos, egy lányt pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A kalandpark tulajdonosa nem érti, mi okozhatta a bajt.

Szőnye Péter – tulajdonos, Holdfényliget Kalandpark
„Nem olyan régen volt felülvizsgálat nálunk, július közepén. Teljesen rendben volt. Folyamatosan végezzük az ellenőrzéseket, napi karbantartásokat, ahol indokolt. Teljesen értetlenül állunk az eset előtt.”

A fák gyökerestől dőltek ki magukkal rántva a kötélpályát. A kalandparkok működtetését egy uniós szabvány szabályozza. A műszeres favizsgálat nem kötelező.

Puskás Lajos – ügyvezető, Park-Erdő Stúdió Kft.
„Ami előírja, hogy a kalandparkokat éves szinten vizsgálni kell és tanúsítani kell. Ez egyértelmű. És említés szinten megjelenik benne a favizsgálat is. Viszont semmi nem részletez, hogy a favizsgálat hogyan, mikor, milyen módon kell, hogy történjen.”

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytat büntetőeljárást.

Szőnye ismét
Ezúton is mindenkitől, aki ebben bármi módon érintett volt, bármit is állapítsanak meg, mindenképpen bocsánatot kérünk és nagyon sajnáljuk a történteket. 2.55

A tragédiát az osztálytársak is nehezen dolgozzák fel. A keszthelyi gimnáziumban pszichológus nyújt segítséget az érintett diákoknak.