Hírek

Hálát adtak a szerzetesrendek

2019. február 05., 15:57

Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, de egyben a Megszentelt Élet Világnapja is. A Szombathelyi Egyházmegyében működő szerzetesrendek és szerzetesi közösségek tagjai idén Zalaegerszegen adtak hálát hivatásukért.

Hálát adtak a szerzetesrendek

Közösen imádkoztak az egyházmegyében működő szerzetesrendek, szerzetesi közösségek tagjai a szombati találkozót lezáró szentmisén. Majd tömjént tettek a parázsra kifejezve, hogy Istennek adják az életüket, imáikat, mindenüket.

Vendrey Gábor SDB, szalézi szerzetes – 00.33-00.46-
A szerzetes egy útjelző tábla , amelyik nem azt mutatja, hogy Zalaegerszeg vagy Szombathely, hanem Istenre mutató tábla.

A zalaegerszegi ferences plébánia adott otthont ebben az évben a szerzetesek találkozójának. Előadás mellett beszélgetés, közös imádság, szentmise várt a résztvevőkre.

Ocsovai Grácián OFM, plébános, Zalaegerszeg -00.52-1.12
Ez a szerzetesi találkozás elsősorban a lelki megerősödést szolgálja. Megerősödni abban, hogy a Jóisten meghívott bennünket. Minden embert meghívott, de a szerzetességnek van egy sajátos imádságos hátterű, közösségépítő, segítő feladata is. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ez az ünnep van.

A Szombathelyi Egyházmegyében jelenleg 7 szerzetesrend illetve szerzetesi közösség működik. Jelenlétük fontos az egyházmegye és a hívek számára, hiszen Istenhez vezetik az embereket, mondta szentbeszédében Székely János megyéspüspök.

Dr. Székely János megyéspüspök-3.30-3.50
A szerzetes élete nem innen a földből meríti erejét és irányát, hanem odaföntről. Ezért a szerzetes által képviselt Ige meg tud érinteni emberi szíveket, mert ebben a Teremtő Isten hangja szólal meg.

II. János Pál pápa kezdeményezésére 1997 óta, február 2-án adnak hálát a keresztények azért az ajándékért, amelyet az Úr a szerzeteseken, a megszentelt életet élőkön keresztül a Krisztus-hívők közösségének ad.