Hírek

Hamvazó szerdával indul a negyven napos nagyböjt

2020. február 26., 12:12

Ebben az időszakban 3 szor lehet étkezni és csak egyszer jól lakni. Ez alól felmentést kapnak, a betegek, gyerekek, úton lévők és akik menzán étkeznek.

Hamvazó szerdával indul a negyven napos nagyböjt

A katolikus szertartás szerint ezen a napon a híveknek az előző évi virágvasárnapon megszentelt barkából készült hamuval rajzolnak keresztet a homlokukra.  

Hamvazószerdától húsvét vasárnapig több mint 40 nap telik el. A böjt mégis 40 napos.

Merkli Ferenc - plébános, Vasszécsenyi Plébánia
“A nagyböjti vasárnapokat nem számoljuk a böjti napok közé, ugyanis vasárnap tilos a böjt. Tehát nem szabad böjtölni, olyan értelemben, hogy a vasárnap az az úr napja. Minden vasárnap a feltámadás napja. ”

A viola a böjt színe, ami szintén megjelenik a templomban, ahogy a nagyböjti kendő is, amivel letakarják a gazdagon ékesített oltárokat. Ez a hitben való elmélyülés és a lemondás időszaka.

Horváth Sándor - néprajzkutató
“ Az élvezetektől való megtartóztatást, önmegtartóztatást jelenti, tehát, hogy önkéntes a vállalás, illetőleg ehhez kötődik egyfajta szakrális háttér is. Tehát az ima együtt jár a böjttel, sőt nagyon sokszor még az alamizsnálkodás is.”

Korábban nem csak a hústól való megtartóztatást jelentette a böjt, olyan állati eredetű ételeket is megvontak maguktól, mint a tej, és a tojás.

“Ratatouille, francia lecsó, zöldborsós barna rizzsel, parajos fetás-gnocchi, ez pedig egy magyaros burgonyás tészta.  ”

Napjainkban sokan tisztítókúrára, méregtelenítésre szánják ezt a bő 40 napot.

Falusiné Kiss Marian - élelmezésvezető, dietetikus
“Lehet egy böjt egy olyan döntés is, hogy valamit elhagyok, ami eddig túlzásban volt. Legyünk bátrak és merjünk eltölteni napokat cukor nélkül, merjünk eltölteni napokat édesség nélkül. Merjünk kevesebbet enni.”

A nagyböjtben a testben és lélekben való megtisztulással a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek.