Hírek

Harmadszorra ült össze az új közgyűlés

2010. október 29., 13:25
Harmadszorra ült össze csütörtökön az új összetételű közgyűlés, de most végeztek először érdemi munkát a képviselők. A napirenden szereplő határozatok jó részét nagy többséggel ugyan megszavazták a városatyák, de néhány kérdésben heves vita alakult ki a frakciók között, így a Kőszegi utcai parkolóház és a parkfenntaró cég létrehozása ügyében. A történtekről sajtótájékoztatót tartottak a Városházán.
Harmadszorra ült össze az új közgyűlés

Sokáig tanakodtak azon, hogy mi legyen a követendő magatartás a bizottsági helyek betöltése kapcsán - kezdte értékelését a tegnapi közgyűlésről az MSZP-SZTKE frakcióvezetője. Az általuk igényelt helyeknél kevesebbet kaptak, de mivel az eredeti ajánlatnál több, 8 belső és 5 külső tagot delegálhatnak, úgy döntöttek, betöltik a bizottsági helyeket. Czeglédy Csaba ugyanakkor kifogásolta, hogy a plénum nem szavazott arról a két sürgősségi indítványukról, amely a Savaria-Rehab Team ügyében egy vizsgáló bizottság felállításáról és felügyelő bizottsági tagcseréről dönthetett volna. Németh Kálmán szerint a polgármester nem mért egyenlő mércével, amikor a vitában megvonta tőle a szót. Véleménye szerint az új parkfenntartó cég létrehozása kárt fog okozni a városnak, a Kőszegi utcai parkolólemez területének a visszavásárlását pedig előkészítetlennek minősítette, mert nem készült előterjesztés annak hasznosítására. A városvezetés részéről Molnár Miklós alpolgármester elmondta, hogy több, a  korábbi városvezetés által elindított beruházás esetében nincs meg a folytatás pénzügyi fedezete, ezért a város anyagi helyzetének értékeléséről november végére elkészül egy jelentés. Szakály Gábor tanácsnok szerint a legfontosabb, hogy sikerült elfogadni egy új bérlakás politika alapjait a 20%-os lakbér csökkentéssel, az új parkfenntartó cég létrahozásával pedig több száz közfoglalkoztatottaknak tudnak majd munkát biztosítani jövőre. A zárt ülésen személyi kérdésekben is döntöttek a képviselők, Popgyákunik Péter a SZOVA Zrt. igazgatótanácsának, míg Mérei Tamás a Savaria Történelmi Karnevál Kuratóriumának lett az elnöke.