Hírek

Három nap erejéig ismét az ókorba repültünk

2016. augusztus 29., 14:57

Kegyes volt az időjárás a hétvégi karneválozókhoz. A 17. Savaria Történelmi Karneválon idén is több száz program várta a szórakozni vágyókat. A legtöbben idén is a hagyományos fáklyás felvonuláson vettek részt, ahol az ókortól egyészen a 19. századig keltek életre a történelmi korok.

Három nap erejéig ismét az ókorba repültünk

A hagyományokhoz híven, ahogy évről évre minden augusztus végén, idén is történelmi kavalkáddá változott Szombathely múltidézésre invitálva a város lakóit és az ide látogatókat. Volt akinek eszébe juttatta a régi idők karneváljait is.

Benkő László
"A Savaria Karnevállal kapcsolatban elsősorban nekem az jut eszembe, hogy amikor először 1968-ban én is felvonultam mint római polgár jelmezben, gimnazista másodikas voltam, majd utána két évvel ismét felvnultam, aztán utána nagyon hosszú ideig ez volt az utolsó."

A jó időnek köszönhetően már az első napon benépesültek a karneváli helyszínek. Az Öreg város vásárában gazdag volt a kínálat, itt már délelőttönként is nagy volt a forgatag. A Történelmi Témaparkot a hagyományőrzők vették birtokba. Ők a római kortól egészen a 19. századig mutatták be a katonai hagyományokat, a fegyvereket és a harcászati módozatokat. Idén is párosult a látványhoz magyarázat az egyetemi történettudományi intézet két oktatójának tolmácsolásával.

Agócs Nándor - ókortörténész, SEK
"Mindenképpen le kell szögezni, hogy ezek elég erőteljesen törekednek a valósághűségre, tehát többé-kevésbé ezek autentikusnak tekinthetőek. Mind a gladiátorok esetében, mind a római gladiátoroknál elmondható, hogy lényegében megfelelnek az előírásoknak, tehát a forrásoknak, régészeti leleteknek többé kevésbé megfelelnek."

A képző- és iparművészet iránt fogékony látogatók a Művészetek Utcájának nyitott műhelyeiben találhattak kedvükre valót. A Curia Iudaica a zsidó művészeti életbe és gasztronómiába engedett bepillantást nyerni a vendégeknek. A karnevál csúcspontja ezúttal is a fáklyás felvonulás volt.

Mejlinger Rita
"Zalaegerszegről jöttünk, én a felvonulást szeretném megnézni, mert két évig itt voltam Szombathelyen, de nem tudtam megnézni, mert dolgoztam mindig, úgyhogy már alig várom, hogy láthassam."

Közel ezren öltöttek jelmezt és vonultak végig a kétezer éves város utcáin. A Borok utcája, a Sörtér és a Forum Színpad esténként népesült be igazán. Finom ételek, italok és jó zene mellett szórakozhatott a karnevál közönsége egészen hajnalig.

Horváth Vilmos
"Olyan sokszínű a program, hogy az ember tényleg nem tud unatkozni. Szerintem ilyen sokan még soha nem voltak a karneválon."

Vasárnap este ért véget a történelmi kavalkád: kialudt a tűz Vesta templomában, de addig is fáklya őrzi a lángot, hogy aztán jövőre újra fellobbanjon a 18. Savaria Történelmi Karnevál nyitó ceremóniáján.