Hírek

Hátrányos helyzetű gyerekeknek tartottak Mikulás-ünnepséget

2016. december 06., 15:19

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legszegényebb településeiről érekezett Szombathelyre negyven gyerek a múlt héten. A város támogatásával kulturális programokon, kiránduláson vehettek részt, és még a Mikulással is találkoztak.

Hátrányos helyzetű gyerekeknek tartottak Mikulás-ünnepséget

Már a hétvégén megkezdte körútját a Mikulás, és ellátogatott a Don Bosco Művelődési Házba. Közel száz hátrányos helyzetű gyerekkel találkozott itt, köztük negyven olyan fiatallal, akik az ország másik feléből érkeztek. Háromnapos látogatásukat a szombathelyi civilek szervezték, miután egy Aranyosapátiban tartott találkozón megismerték az ott élők sorsát.

Kőszegfalviné Pajor Klára - a Kultúra Lovagja, elnök, Szombathelyi Civil Kerekasztal
“Úgy gondoltam, hogy ha van ez a lehetőség, hívjuk el őket. Hát a gyerekeknek a 90 százaléka, de még a pedagógusok sem jártak a nyugati végeken, hogy úgy mondjam. És örömmel fogadták ezt a felkérést, hogy eljöjjenek ide.”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyerekek a Fúvósmuzsikáért Alapítvány által szervezett Mikulás-ünnepségen kívül számos más programon is részt vettek. Az oladi iskolában színdarabot nézhettek meg, voltak kirándulni, és bekapcsolódtak a Szent Márton-sétaútba. A házigazdák tehát élmények mellett ismereteket is igyekeztek átadni a vendégeknek.

Nick Ferenc - a Kultúra Lovagja, elnök, Falvak Kultúrájáért Alapítvány
“Az egész 41-es út fölötti rész az körülbelül 12-13 település érintve van, hiszen a tiszaszalkai iskolába nyolc falu gyerekei járnak, van iskolabuszuk, illetve Nagyvarsányba is négy falu gyerekei járnak. Ilyen szempontból egy nagyon széles, sok helyre viszik Szombathely hírét.”

A látogatás teljes költségét - így a buszos utazást, a szállást és a programokat - a szombathelyi vendéglátók állták, amelyhez a város nyújtott forrást.

Takátsné Tenki Mária - elnök, Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
“A Szent Márton-emlékév civilek részére biztosított keretből tudtunk egymillió forint támogatást nyújtani a Civil Kerekasztalnak, hogy négy hátrányos helyzetű nyírségi, beregi falvakban tanuló gyerekeket hívjunk meg a városunkba, Szent Márton városába, a segítés városába.”

A rászoruló gyerekeket a Szülőföld Egyesület is megajándékozta, amelynek képviselőitől Szent Márton legendájához kapcsolódó játékokat kaptak, majd természetesen a Mikulás is kiosztotta a kis piros csomagokat, így minden gyerek boldogan távozott az eseményről.