Hírek

Házasság Hete

2019. február 11., 14:25

Idén is megrendezi  a Szombathelyi Egyházmegye a Házasság Hete rendezvénysorozatát. Péntekig különféle programokkal várják a házaspárokat és a házasulandókat, hogy jobban megismerkedhessenek a házasság vallási jelentőségével.

Házasság Hete

A Zárdatemplom hívő közösségének egy csoportja imaórával indította el a Házasság Hetét. A 9 házaspár kéthetente találkozik, az összejövetelek célja, hogy ne csak magukban, hanem a másikban is erősítsék a házastársi kapcsolatot.

Pünkösty Mária - szervező
"A házasság szentségéért imádkozunk, mert nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez nem csak egy intézmény, ami polgári elköteleződést jelent, hanem, hogy ez egy szentség, amit Jézus megáld és Ő az, aki egyben tart minket."

Nem véletlenül rendezik ezen a héten a Házasság Hetét, hiszen az egyház ilyenkor emlékezik meg a kánai mennyegzőről, amikor Jézus a vizet borrá változtatva megszentelte a legősibb emberi szövetséget.

Martos Levente Balázs - felnőttképzési püspöki referens
"A házasság a 7. szentség, legalábbis a katolikus egyház tanítása szerint. Azt a szövetséget tárja elénk, azt a szeretetszövetséget és odaadást, amellyel Isten szerette a világot és amellyel Jézus szerette az egyházat, amelyért életét adta. Szent Pál mondja az efezusi levélben: férfiak szeressétek feleségeteket, hiszen Krisztus is életét adta az egyházáért, nagy titok ez, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom."

A zenés imaóra keretében a résztvevők mécseseket gyújtottak, amelyeket az oltár előtt felállított Szent Család kép előtt helyeztek el. A hét további napjain filmvetítésre hívják még a párokat, szerveznek gyertyafényes vacsorát, lesz püspöki szentmise és Házas-Társas-Játék is. A részletes program megtalálható a www.hazassaghete.hu oldalon.