Hírek

Hétvégi programcsemegék

2010. április 16., 18:08
Ez a hétvége is kínál sok érdekességet: pénteken Alvin és a mókusok repesztik a dobhártyákat, a szombati csemege egy ütős koncert lesz az Ataru Taikoval, előtte vigadhatunk a Szent György-napi vásárban, vagy Falco kupamérkőzést és Hali bajnokit nézhetünk a tévében. Hétvégén a fiatalok sem alszanak, inkább vetélkednek!
Hétvégi programcsemegék

Pénteki programajánlók Székesfehérvárról kezdődik. Itt rendezik ugyanis a kosárlabda férfi Magyar Kupa négyes döntőjét. Ebben érdekelt a Falco is. A Szombathelyi Televízióban illetve honlapunkon is nyomon követhetik a mérkőzéseket. Pénteken este fél 8-tól az elődöntőt láthatják, az Élő adás gombra kattintva. Ha a csapat a harmadik helyért játszik, akkor szombaton 13.30-tól a bronzmeccset nézhetik meg az érdeklődők, ha a döntőbe jut, azt pedig vasárnap 13 órától láthatják felvételről a Szombathelyi Televízióban. Reméljük, ezúttal elhozzák az aranyérmet is a fiúk.

Útra kelnek focistáink is. A Haladás Kecskeméten rúg majd labdába. Sem a hazaiak, sem a vendégek nincsenek könnyű helyzetben, mindkét csapat igyekszik biztonságos távolsága kerülni a kieső helyektől. Így létfontosságú számukra a három pont megszerzése, remek kis mérkőzésre van kilátás. Kezdés: szombaton, 16.30-kor. A meccset a Szombathelyi Televízió vasárnap 15 órai kezdettel sugározza felvételről.

És akkor vissza Szombathelyre. Akik szeretik a punk-rock zenét, azok már péntek este se tagadják meg maguktól az élvezeteket. Oladon lép fel ugyanis az Alvin és a mókusok zenekar és ad unplugged koncertet. A nyíregyházi banda 8-tól repeszti a falakat és a dobhártyákat. A fiatalok semmiképp ne hagyják el a placcot, hiszen számukra rendezik az Aludj máskor! - 24 órás vetélkedőt. Az elmúlt években a vasi középiskolások egyik legkedveltebb rendezvényévé nőtte ki magát, számos játékos, szórakoztató programjaival.

Akik kíváncsiak a japán zenére, és azon belül is a dobművészetre, azoknak ajánljuk szombaton este az Ataru Taiko koncertjét. A díszlet, a fellépők ruházata és a részletesen kidolgozott koreográfia lebilincselő élményt nyújt. A belépés díjtalan!

A hétvége még a Múzeumfaluban is tartogat néhány meglepetést, hiszen szombaton és vasárnap rendezik meg a hagyományos Szent György-napi vásárt. A hazai kézművesek mellett számos külföldi mester ad ízelítőt települése kultúrájából.