Hírek

Hosszúnak ígérkezik az áprilisi közgyűlés

2013. április 24., 18:09

Az előzetesen kiadott napirend szerint a nyílt ülésen 35, míg a zárt ajtók mögött 6 kérdésben kell állást foglalniuk a képviselőknek.

Hosszúnak ígérkezik az áprilisi közgyűlés

Az áprilisi közgyűlésen kerül a városatyák elé a 2012-es évet lezáró zárszámadó jelentés, de egyúttal már tárgyalni fogják a 2014-es költségvetés koncepcióját is. Ezen a napon számolnak be az önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői az elmúlt évi gazdálkodásukról, mennyiben sikerült eleget tenniük az üzleti tervekben meghatározott céloknak. A márciusi ülésen hosszas vita után sem sikerült határozatot hozni a helyi tömegközlekedés átalakításáról, valamint a “Szombathely visszavár” programról se, így ezek ismét vissza kerülnek a plénum elé. Mivel az előző közgyűlésen felmentették a SZOVA Zrt. vezérigazgatóját, így a megüresedett helyre pályázatot kell kiírni, ennek az elfogadására is ezen a napon kerül majd sor. A zárt ülésen lehet majd javaslatot tenni az oktatás és az egészségügy területén dolgozók önkormányzati kitüntetésére, de személyi ügyekben, ügyvezető igazgató és bizottsági tagok megválasztásáról  is dönteniük kell a képviselőknek. A két közgyűlés között történtekről a beszámolóra, a kérdésekre, interpellációkra ezúttal is a zárt ülés megkezdése előtt kerül majd sor.