MNB
MNB - 2

Hírek

Hűséges dolgozóit köszöntötte a 25 éves TDK

2019. június 06., 13:10

A TDK több mint 200 munkatársa kapott elismerést azért, mert évtizedek óta elhivatottan szolgálják a céget. Köztük 29 olyan kollégát is köszöntöttek kedden, akik 25 éve dolgoznak az idén negyedszázados jubileumát ünneplő vállalatnál.

Hűséges dolgozóit köszöntötte a 25 éves TDK

Az utóbbi 25 évben nemcsak Szombathely, hanem a megye egyik legnagyobb munkáltatójává nőtte ki magát a ma már 2600 főt foglalkoztató elektronikai cég. Munkavállalóinak jelentős része azonban már akkor is a TDK-nál dolgozott, amikor a vállalatot még nem így hívták.

Takács Balázs - ügyvezető igazgató, TDK Hungary Components Kft.
"Az árbevételünk 25 év alatt meghuszonötszöröztük, 1 ország helyett ma már a világ 60 különböző országába szállítjuk termékeinket és a 2 kézen megszámolható termékekkel szemben ma már több mint 10 ezer készterméket állítunk elő kollégáinkkal és küldünk ki a vevőinknek."

Az ügyvezető igazgató szerint ezek az eredmények nem valósulhattak volna meg a színházban megjelent 212 munkavállaló nélkül. Nemcsak teljesítményüket, hanem elhivatottságukat és lojalitásukat is jutalmazták az ünnepségen. (04:03-) Elismerést kapott mások mellett Molnár József, aki 46 évnyi munkaviszonyt követően ezen a héten vonult nyugdíjba.

Molnár József - karbantartási vezető, TDK Hungary Components Kft.
"A munkahelyen nagyon jó volt, jó közösséget sikerült összeállítanom, a karbantartó csapat egy kiváló csapat, mindig is büszke voltam rá. Azt szoktam mondani: gyerekek, mi vagyunk a karbantartás, mi testesítjük meg a műszaki hátteret ahhoz, hogy a termelés működjön."

Az ünnepségen megjelent 29, 25 éves évfordulós munkatárssal együtt 212 dolgozó munkáját ismerték el idén a cég elöljárói.