Hírek

II. János Pál pápa bélyegeken

2020. július 03., 14:34

A hónap végéig látogatható az a kiállítás, amely kedden nyílt meg a Püspöki Palota látogatóközpontjában. A tárlat bélyegeken és képeslapokon dolgozza fel Szent II. János Pál pápa életének jelentős eseményeit.

II. János Pál pápa bélyegeken

A látogatók 1978-as megválasztásától egészen haláláig végigkísérhetik a szentatya utazásait is. II. János Pál ugyanis regnálása alatt száznégy utazást tett, a világ 204 országában járt. A tárlaton sok értékes és különleges bélyeg és bélyegző kapott helyet.

Steindl Rezső
Amit már még egyszer nem tudnék megszerezni az nyilván az az egy lap, amin a pápa halálának a bélyegzése és a temetése van rajta, ezt a nejem unokatestvére szerezte meg, aki pap és akkor pont Rómában volt. Ő szerezte ezt meg, az utolsót tetette félre a Vatikáni postán és küldte el nekem.

A megnyitót a szervezők a pápa századik születésnapjára, május 18-ra tervezték, ezt azonban a járvány miatt el kellett halasztani. A nagyszámú érdeklődőt elsőként Perger Gyula, a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója köszöntötte, majd Székely János megyéspüspök ismertette II. János Pál pápaságának legfontosabb eseményeit. Hangsúlyozta, a szentatya a huszadik század történetének egyik legnagyobb alakja volt.