Hírek

Interjú Kóbor Jánossal az ötvenéves Omega énekesével

2012. március 09., 16:13

Április 21-én Szombathelyen ad koncertet a fél évszázados jubileumot ünneplő Omega. Igazi retro-partyra készülhetünk!

Interjú Kóbor Jánossal az ötvenéves Omega énekesével

Petróleumlámpa, Azt mondta az anyukám, Gyöngyhajú lány, Léna, Régi csibészek... és sorolhatnánk tovább a végtelenségig az ismert Omega-slágereket. A zenekar idén ünnepli 50. születésnapját. Ez még gombócból is sok, nem hogy esztendőkből. A csapat azonban jó formában van, olyannyira, hogy tízállomásos jubileumi koncertsorozattal kedveskedik a rajongóknak. Ennek egyik állomása Szombathely lesz. Az 1962-es megalakuláskor maguk a tagok sem gondolták, hogy fél évszázados történet kezdődik el.  

Az egyetemi évek után nyilvánvalóvá vált, hogy a zenélés számukra már nem hobbi. Az igazi áttörést az 1968-as angliai turné hozta meg, ebben az évben jelent meg az első lemezük is.

Az Omega sok szempontból úttörőnek számított a magyar könnyűzenében, ugyanakkor stílusuk folyamatosan változott: volt hard rock, space rock és beat-korszakuk is. Igazi sztárok lettek: táncdalfesztiválokon és filmekben szerepeltek. Dolgoztak az Illéssel, Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával és Zalatnay Cinivel is, közben bejárták egész Európát és a tengeren túlra is eljutottak. 1986-ban Liszt Ferenc-díjat kapott a zenekar. 2001-ben az Illéssel és a Metróval közösen adtak szuperkoncertet a Népstadionban. 2004-ben újabb lendületet vett a csapat, sorra jöttek a fellépések.  50 éves születésnapi koncertsorozat nem búcsúturné - ezt külön is kihangsúlyozták.

A koncert első felében szimfonikus zenekarral együtt játsszák el a legnagyobb slágereket. A klasszikus zene és az időközben klasszikussá vált rock találkozásának lehetünk fültanúi.

Aztán jön az igazi retro party: színpadon az Omega korszakos egyéniségei, örökifjú zenészei, köztük a szombathelyi születésű billentyűs, Benkő László, aki szinte hazajön. A csapat azt szeretné, ha a közönség a kapukon kívül hagyná a gondokat, és önfeledten szórakozna a koncerten. Április 21. este nyolc óra, Művelődési és Sportház.