Hírek

Ivy tábor

2021. július 20., 14:42

Sok-sok játék, aktív mozgás, kézműves foglalkozások, csipetnyi tudomány, jókedv és barátságos hangulat jellemzi az Ivy Technology táborát, amit a vállalat a dolgozók gyermekei számára szervez napközis rendszerben. Júniusban, a tanév végeztével indultak, és július 23-ig fogadják a gyerekeket 3-tól 14 éves korig, öt turnusban.

 

Ivy tábor

Színes szívószál-darabkákból karkötő és nyaklánc készül a kézműves asztaloknál. Itt főleg az ovisok tevékenykednek, fabrikáltak már szélforgót és kígyót is, színes papírból. A vállalat udvarán álló rendezvénysátor a táborozó gyerekek bázisa, egész nap foglalkoztatják őket, unalomnak helye nincs.

Borsos Dóri
"Van kidobó, meg labdák, amikre rá kell ülni és ugrálni rajta, vannak focik, meg hullahoppok. Hogy tetszik neked ez a tábor, jól érzed magad? Igen."

Füzi Dániel
"Kosaraztam, vetélkedőn voltam, fociztam, meg kézműveskedtünk."

A legtöbb gyerek nem csak egy hetet tölt a vállalat táborában.

Szécsei Péter
"Énnekem a kidobó meg a foci. Mióta vagy itt, ez az első napod? Nem, már négy hete itt vagyok. Hogy tetszik? Jól érzed magad? Tetszik, nagyon jó."

A cég hatodik éve szervez nyári tábort a családos dolgozók gyermekei részére. Kezdetben tematikus jelleggel a technika iránt érdeklődő felső tagozatosokat várták, tavaly azonban már szélesebb körben hirdették meg a foglalkozásokat.

Katavics Zsolt - oktatási és fejlesztési vezető, Ivy Technology
"A tavalyi évben a covid miatt jött az ötlet, hogy a szülőknek kevés a szabadságuk, ezért minél több gyereket szeretnénk fogadni. Ekkor jött az, hogy 3-tól 14 éves korig fogadjuk a gyerekeket. Tavaly akkora sikere volt, hogy idén öt hétig a tavalyi négy helyett és nagyobb létszámmal, 40-45 fővel rendeztük meg a tábort."

A pedagógus végzettségű, vagy tanár szakon tanuló tábori animátorok kitűnően elboldogulnak a vegyes korosztályú csapattal. A közös reggelit kézműveskedés, sportprogramok, zenélés, éneklés, és szabadprogramok követik, mindenki bekapcsolódhat a neki tetsző foglalkozásokba. Ebéd után folytatódnak az aktív programok, sokféle játék közül lehet választani.

Papp Ádám
"Nagyon jó itt lenni. Van mindenféle foglalkozás, játékok, és még sok minden. Mi tetszett legjobban? A sorversenyek, a kidobó meg a szabadfoglalkozás is nagyon tetszik."

Kiss Szilárd testnevelőtanár, szenvedélyes rovargyűjtő mindig kész mutatni néhány egzotikus lepke- és bogárfajt, amelyekről sok-sok érdekességet is elmesél, a gyerekek később le is rajzolhatják a látottakat. Kicsik és nagyok jól érzik magukat, barátokat szereznek, és tartalmasan töltik a vakációt. Mindez pedig óriási segítség a szülőknek.

Vecsera Zsolt - ügyvezető, Ivy Technology
"Nagyon fontos számunkra, hogy családbarát munkaadóként teremtsünk egy olyan környezetet a munkavállalók számára, ahol biztonságban tudhatják a gyerekeiket."

Szerdánként buszos kirándulásra viszik a csoportot a környékre, jártak már Kőszegen, Sárváron, Dozmaton és a Jeli Varázskertben is.