MNB
MNB - 2

Hírek

Jótékonysági főzés

2018. december 13., 14:27

Több mint hárommillió forint gyűlt össze a jótékonysági főzésen, amit idén hatodik alkalommal szerveztek a Szombathely Center parkolójában. A kóstolók egy perenyei kisfiú orvosi kezeléséhez járulhattak hozzá.

Jótékonysági főzés

Sor állt az adománygyűjtő ládánál, és a bográcsoknál is a jótékonysági főzésen, amit 2013 óta minden évben karitatív céllal rendeznek meg. Ezúttal a Katona Olivér gyógykezelését segítő alapítványt támogathatták mindazok, akik kóstoltak a 25 csapat valamelyikének főztjéből.

Vámos Gábor - szervező, Intersport
"Baráti társaságok, cégek, intézmények vannak itt, akik finomabbnál finomabb ételeket készítenek, ezeket lehet egy adományért cserébe megóstolni, mindenki szíve szerinti összeggel tudja támogatni az alapítványt."

A perenyei kisfiú egészen 15 hónapos koráig megfelelően fejlődött, majd egyre kevesebbszer állt lábra. Egy ritka genetikai betegség, gerincvelői izomsorvadás miatt romlott Olivér mozgása. Élete végéig kapnia kell azt a fehérjepótló injekciót, ami már Magyarországon is elérhető, ám nagyon drága.

Imre Viktória
"A rehabilitációnak, tornának, úszásnak köszönhetően egyre ügyesebb, aktívabb, erősebb lett. Bízunk benne, hogy ezt a gyógykezelést még sokáig kaphatjuk, sikerül megerősödnie, és talán nem irracionális cél, hogy egyszer majd talpra tud állni."

A bográcsokban pörkölteket, raguleveseket, chilis babot, káposztás fogásokat készítettek a csapatok. Több száz adag étel fogyott, sokan megmozdultak, hogy Olivér gyógykezelését támogassák.

Varga Kornél
"Mi perenyeiek vagyunk, és támogatjuk ezt a nemes kezdeményezést, nekünk jó barátaink."

Bejczy Vivien
"Én meglepődtem, hogy ennyi sok ember megmozdult, ez nagyon klassz dolog. Reméljük, hogy sikerül a Vikiéknek. Barátok, és drukkolunk nekik."

Az esti tűzijátékot követően adták át a szervezők az összegyűlt 3 159 000 forintot a Katona családnak.