Hírek

Júniusi civil programok

2021. június 08., 14:20

Savaria FIlmszemle, éjszakai teljesítménytúra a Kőszegi-hegységben, a Lehár Antal-emlékév eseményei és értelmi sérült fiatalok nappali foglalkoztatója - aktuális júniusi programjaikat, friss kezdeményezéseiket mutatták be civil szervezetek a hagyományos sajtóreggelin, amit hosszú idő után végre nem online térben, hanem személyes részvétellel tudtak megrendezni.

 

Júniusi civil programok

94 pályaművet neveztek az idei, immár nyolcadik Savaria Filmszemlére, amit június 17. és 19. között rendeznek a Savaria Moziban. Film- és fotóművészet, irodalom és színházművészet kategóriába érkeztek filmek, (5:05) melyeket ingyenesen lehet megtekinteni a három nap alatt, védettségi igazolvány birtokában. A díjátadó gálát 19-én tartják.

Bakó Béla - alelnök, Savaria Filmakadémia Egyesület
"Egy konferenciával egészül ki a filmszemle programja, aminek témája a közép-európai filmfesztiválok múltja, jelene, jövője, szó lesz az erdélyi, a kecskeméti, a miskolci Cinefest fesztiválról."

5, 10 és 20 kilométeres távon szervez éjszakai teljesítménytúrát a Vasi Vándorok Egyesület június 26-án a Kőszegi-hegységbe. A résztvevők 18-tól 20 óráig stratolhatnak el a Jurisich térről. (1:02) Október óta nem tudtak túrát szervezni, nagyon várták már a lehetőséget, mondta el Gombos Kálmán elnök. Fejlámpa és kényelmes cipő ajánlott. Védettségi igazolvány nem szükséges, az egészségügyi dolgozók ingyenesen vehetnek részt a túrán. (7:08) A civil reggelin bemutatkozott a tavaly létrehozott Arton Alapítvány. Egy farmot álmodtak meg, ahol értelmi sérült fiatalokat foglalkoztatnának. A biodinamikus gazdaságban állatokat tartanának, növényeket termesztenének, és kézműves tevékenységet folytatnának a tervek szerint. Európában számos példa van már hasonlóra, Magyarországon ez lenne az első. Már találtak erre alkalmas területet Szombathely környékén. A farm kialakításához támogatókat várnak, eddig több millió forint jött össze.

Kozma Zoltán - alapító, Arton Alapítvány
"Jövő szeptemberi indulást céloztuk meg, elsőre 10-15 fiatallal gondoltuk, és 20 főig tudjuk talán kibővíteni. Nappali foglalkoztatót szeretnénk létrehozni, később pedig egy támogatott lakhatású intézménnyé szeretnénk fejleszteni."

A képernyőn látható számlaszámra várják a felajánlásokat, részletek az artonfarm.hu oldalon.

10104789-57376800-01005008‍

A Grádics Egyesület rendezi a Lehár Antal-emlékév eseményeit, születésének 145. évfordulóján. Lehár Ferenc zeneszerző fivére, a 106. császári és királyi gyalogezred parancsnoka, az első világháború idején átkelést vezényelt a Piave folyón, és számos más hadi sikert ért el. (2:33) Június 25-én 14,5 km-es teljesítménytúrát szerveznek és (3:56) három nyelven megjelenik a Lehár-regiment című kötet.