MNB
MNB - 2

Hírek

Karitász tábor Nardán

2019. július 26., 19:32

Palacsintaebéd, strandolás és sok szabad játék - ezek a legnépszerűbbek a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nardai táborának résztvevői szerint az egy hétben, de számos más tevékenységgel is igyekeznek lekötni a zömében városi gyerekeket. Szinte egész nyáron nagyüzem van a katolikus plébánián.

Karitász tábor Nardán

Ezzel a produkcióval fogadta a száznál is több táborozó stábunkat a nardai plébánia udvarán. Az egyházmegye papnövendékei nemcsak hitükben erősítik a gyerekeket, énekelni is tanítják őket.

Rátkai István - papnövendék
“Ezen a héten igyekeztünk a Legyetek jók, ha tudtok című dalt a gyerekekkel megtanulni, előadni. Minden egyes étkezés előtt próbáltuk kisebb-nagyobb sikerrel eleinte elénekelni, végül, mint láthatták az eredményt, reméljük, nagyon tetszett”

De ez csak az egyik elfoglaltság, amivel az idejüket tölthetik a tábor lakói. Telefon- és szemüvegtokot készítenek bőrből, agyagoznak és gyöngyöt fűznek, sőt még tornazsákot is varrhat az, aki ügyes.

“én elővarrtam varrógéppel nekik, és akkor ők fűzik be”

Csanád szívesen kézműveskedik, szinte minden hasonló foglalkozáson részt vesz. Persze a lányok körében még népszerűbb ez a tevékenység.

Horváth Csanád
“A mamámnak csináltam egy karkötőt, és még az Ildikó néninek, a gyöngyös néninek is csináltam egy karkötőt”

Pintér Vica
“Csináltam apukámnak bőrből egy pénztárcát, anyukámnak meg a varrónőknek egy táskát”

A hét két napján lovagolni is lehet, ilyenkor Bagatur és Zafír hátán ülve ismerkedhetnek az állattal a gyerekek, a többi napon pedig számtalan sportolási lehetőség közül választhatnak. (34.07-) Közben akinek ahhoz van kedve, a műemlék épület hűvösében tanulhat angolul. Az egyházmegyei karitásznak régi küldetése, hogy levegye a terhet a szülőkről a nyári szünetben.

Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
“Itt a gyerekek, főleg a városi gyerekek nagyon jól érzik magukat. Tehát idestova most már tizenharmadik táborunk van itt kint, és a tizenharmadik tábornak is a hatodik hétnek a végét járjuk. Olyan 110-120 fős létszámokkal dolgozunk az idén.”

A tábori felszerelés beszerzésében, az étkeztetésben és a buszos kirándulások finanszírozásában több szervezet és vállalkozás is segít a házigazdáknak.