Hírek

Karneváli sajtótájékoztató

2018. augusztus 15., 16:03

Jó hangulat és biztonság - mindkettőt garantálják a szervezők az idei Savaria Történelmi Karnevál idejére, de ehhez a látogatók segítségét is kérik. A házigazdák és a társszervek a vonatkozó szabályoknak megfelelően készítik elő a rendezvényt. Különlegesség, hogy a programok a Mátyás király-emlékévhez is kapcsolódnak, erről is szó volt a szerdai sajtótájékoztatón.

Karneváli sajtótájékoztató

A véghajrában tartottak sajtótájékoztatót a 19. Savaria Történelmi Karnevál szervezői, akik idén is mintegy 150 ezer látogatóra számítanak a városban augusztus utolsó hétvégéjén. A szórakozás mellett természetesen az élet és a vagyon védelme a legfontosabb szempont, ennek megfelelően a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályok szerint folyik az előkészítés.

Puskás Tivadar - polgármester
“Azt kérem mindenkitől, hogy figyeljen arra, hogy a rendezők utasításait tartsa be. A rendezők szeretnék, mint ahogy eddig mindig a biztonság volt, ugyanezt a biztonságot megtartani továbbra is. A rendezők szeretnék, hogy nagyon jól érezzék magukat a látogatók. Eddig is mindig nagyon jól érezték magukat, úgyhogy szeretnénk, ha ez a 19. Savaria Történelmi Karnevál is az eddigiekhez hasonlóan nagyon jól sikerülne.”

A házigazdák azt kérik, hogy a rendezvény teljes ideje alatt, és különösképpen a felvonulás során minden karneválozó segítse a mentők és a katasztrófavédők munkáját.

Az idei Mátyás király-emlékév több motívummal is megjelenik a programban. Ehhez kapcsolódóan fogtak össze a szervezők egy vasszécsenyi pékséggel, amely két ünnepi termékkel jelenik meg a karneválon. A Korona kalács Beatrix királyné sütőmesterének munkáit idézi, durumlisztből és gyümölcsökből készül különleges kovásszal, de megkóstolhatja majd a közönség az Igazság kenyerét is. Szintén a jubileumi esztendő apropóján állnak színpadra az Oladi Általános Iskola diákjai.

Grünwald Stefánia - ügyvezető igazgató, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
“A Mátyás király-emlékévhez kapcsolódóan két színdarabbal is készültek. Az egyik az magyar nyelven szintén a Fórum színpadon lesz majd látható szombat délelőtt, a másik pedig angol nyelven, ez pedig a külföldi delegációknak a testvérvárosi ebéden kerül majd bemutatásra, hogy ők is kapjanak egy kis képet ebből a magyarországi emlékévből.”

Külön színpadon mutatkozik majd be az ELTE szombathelyi központja - ők a most kezdődő Eötvös Loránd-emlékévre utalva izgalmas fizikai kísérletekkel készülnek. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy kisebb változások történtek a kiadott műsorfüzethez képest, ezért a karneválozóknak mindig érdemes a rendezvény honlapjáról is tájékozódni.