MNB
MNB - 2

Hírek

Képzés indult romákkal foglalkozó szakembereknek

2018. december 20., 14:17

A Katolikus Egyház számára fontos, hogy támogassa a cigányság társadalmi beilleszkedését. Ezért is indított képzést romákkal foglalkozó szakemberek számára Szombathelyi Egyházmegyei Karitász és a Boldog Ceferino Intézet. Nem csak hazai, hanem határon túli területekről is érkeznek résztvevők a találkozókra. Nemrég Szombathelyen tartottak kétnapos szakmai képzést, előadásokkal, tanúságtételekkel, intézményei látogatással.

Képzés indult romákkal foglalkozó szakembereknek

Évtizedekben, mondta előadásán Székely János. Ezért fontos, hogy megtanuljunk egymás mellett élni, hangsúlyozta a megyéspüspök. Az egyház régóta próbál segíteni, az utóbbi években, többek között, cigánypasztorációs munkatársakat képzésével illetve a gyerekeknek délutáni tanulásban.

A Szombathelyi Egyházmegyében, amely Vas és Zala megyét foglalja magában, bizonyos területeket kivéve, nem él sok roma. Korábban a cigánypasztoráció nem szerepelt különleges hangsúllyal.

Székely János megyéspüspök
Nagyon fontos lenne ezen változtatni. Sok olyan hitoktatót, papot képezni akik nyitnak a cigányság felé. Szeretnénk cigánytalálkozókat, közösségeket létrehozni. Ezáltal is a cigányságot behozni az egyházba.

A cigánypasztorációban az elmúlt években elért eredményeket illetve új módszereket ismerhetnek meg a Szombathelyi Egyházmegye és a Boldog Ceferino Intézet kétéves programjában résztvevők. A találkozóknak központi témájuk is van. Szombathelyen közösség támogató segítségét helyezték előtérbe.

Bángi-Magyar Anna, szakmai felelős, Boldog Ceferino Intézet
A szombathelyi találkozó fő témája a gyógyulás, amit tanúságtételen keresztül igyekeztünk bemutatni, kiemelve a közösségek gyógyító szerepét. Hiszen fontos, hogy egyházunkban nem egyének dolgoznak, hanem közösségben közösségekért dolgozunk. Ezért próbáltuk ezeket az íveket bemutatni és példát mutatni, hogy a közösségek hogyan segíthetnek és hogyan tudnak együttműködni, hogy valamelyik testvért támogassuk a gyógyulásban.

A szombathelyi találkozó egyik állomásaként a résztvevők megismerhették az egyházmegyei karitász és különböző egységeinek működését is.