Hírek

Készül az új nemzeti drogstratégia

2011. augusztus 31., 15:23

A Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai többek között ezt is megvitatták tegnapi ülésükön. A városnak 2005-től van drogstratégiája. A fiatalok által használt szerek köre és elérhetősége azonban folyamatosan bővül, így a feladatokat aktualizálni kell.

Készül az új nemzeti drogstratégia

Vas megyében 2009-ben 121 fogyasztó és 21 terjesztő ellen indított eljárást a rendőrség, 2010-ben viszont már 171 használó és 27 díler ellen folyt a nyomozás. Több mint duplájára emelkedett a 18 év alatti fogyasztók száma is a rendőrségi statisztikában.

Varga Sándor r.százados, Bűnmegelőzési Osztály, VMRFK
A kábítószer kipróbálását már 10-12 éveseknél is tapasztaltuk. Annyiban változott a kábszerhelyzet, hogy más fajtákra mentek át a fiatalok. Ezek a dizájner kábszerek, más néven a törvényt kerülő kábszerek.

A bűnmegelőzési osztály munkatársa azt mondja, Magyarországon 15-féle dizájner drogot ismernek, ezek nincsenek a tiltólistán. A Katiként ismert szer például csak idén került fel a listára, de mindig újak jelennek meg a piacon. Van, amelyiket növényvédő-szerként árusítják, egyelőre legálisan.

"Az interneten még nagy probléma, hogy ezeknek az anyagoknak a készítési szempontja, receptje is megjelent és hosszá lehet jutni."

A szombathelyi drogambulanciára főként a 18-25 év közöttiek mennek segítségért, akkor, amikor már súlyos a helyzet. Náluk az esetek száma nem nőtt, de változik a használt drogok fajtája.

Buzás Tibor vezető, Drogszakambulancia
Mi futunk a fiatalok után, mintsem, hogy meg tudnánk előzni ezt a jelenséget. A rosszabb állapotban lévő dizájnereket fogyasztó fiatalok jönnek be hozzánk és próbálunk utána menni, hogy mi is ez.

A lebukott fogyasztók a büntetés helyett élhetnek az ún. eltereléssel. Idéntől azonban már csak egy esetben. A tapasztalat szerint 70 %-uk már az iskolában is magatartásproblémákkal küzdött. A hamarosan megjelenő pályázatok segítségével az ilyen fiataloknál „minieltereléssel" szeretnék megelőzni a bajt.

Nagyné Farkas Rita pszichológus, KEF-tag
az iskolával szeretnénk olyan egyességet kötni, hogy ne rúgják ki őket. Cserében viszont 10-15 alkalommal részt kell vennie kötelező jelleggel foglalkozásokon.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szombathelyen 2001-től segíti a megelőzést és az ártalomcsökkentést. Most Feiszt Györgytől Poór András vette át az elnöki pozíciót.