Hírek

Két újabb csoport nyílik meg januárban az Egyesített Bölcsődei Intézményben

2014. december 15., 16:41

A gyed extrának köszönhetően egyre több anyuka megy vissza dolgozni, megnövekedett a bölcsődébe beíratott gyerekek száma, így szükség van a helyekre. Négy kisgyermeknevelőt is felvesznek.

Két újabb csoport nyílik meg januárban az Egyesített Bölcsődei Intézményben

Adventi gyertyát gyújtanak, énekelnek és a közelgő ünnepről beszélgetnek a nevelők a gyerekekkel a Váci Mihály utcai Százszorszép Bölcsődében. Itt nyílik meg a két újabb csoportszoba. Ezek korábban is csoportoknak adtak helyet, ám amikor lecsökkent a gyereklétszám, játszó- és tornaszobaként használták őket. Most ismét benépesülnek, mert sok az új jelentkező.

Devecseri Márta - intézményvezető, Százszorszép Bölcsőde
"Január 5-án nyitjuk meg a csoportokat. Kis felújítás történt, parkettáztunk, újak a burkolatok, festettünk, néhány új bútort beszereztünk, hogy a gyerekek kényelmesen érezzék magukat."

A 2012-ben bevezetett térítési díj visszavetette a bölcsődei jelentkezéseket, létszámleépítésre volt szükség, és csoportszobákat kellett szüneteltetni. Idén azonban ugrásszerűen mengőtt az érdeklődés a bölcsődei helyek iránt. A gyed extra bevezetésével ugyanis sok anyuka megy vissza dolgozni a gyerek egyéves kora után. A csoportokban egyre magasabb a két év alattiak aránya. A szombathelyi bölcsődék 538 férőhelyesek, hosszú idő után ismét százszázalékos lesz a kihasználtság.

Pósfainé Sebestyén Bianka – intézményvezető, Egyesített Bölcsődei Intézmény
„Térítési díj bevezetése azt indukálta, hogy kevesebb család jelent meg. Az önkormányzattal akkor úgy gondoltuk, hogy az aktuális létszámhoz igazítsuk a dolgozók számát. Most nagyon komoly a jelentkezés, várólista alakult ki, nagyon várják a családok, hogy januárban megkezdhessék a bölcsődei beíratkozások.”

A két új csoportszobában 28 gyerek számára lesz hely. Négy kisgyermeknevelőt vesznek fel, mindannyian fiatal pályakezdők.