Hírek

Kéthetes munkát tervez a vízszolgáltató a Bagolyvár alatti kereszteződésben

2019. május 14., 14:56

A közműcsere csak kis közlekedési fennakadással jár majd. Erről, valamint egy közelgő képzés részleteiről számolt be a cég vezetése.

Kéthetes munkát tervez a vízszolgáltató a Bagolyvár alatti kereszteződésben

Csak kis mértékű forgalomkorlátozást terveznek a jövő héten ebben a kereszteződésben, ahol viszonylag kevés útbontással, feltárás nélküli technológiával közműcserét végez a vízszolgáltató.

Németh Gábor - műszaki igazgató, Vasivíz Zrt.
“A Brenner Tóbiás és a Nárai utca csomópontban lesz egy vezetékkiváltásunk. Nagyjából 130 méter öntöttvas csövet cserélünk ki modernebb, műanyag alapú vezetékre. Nyilván a vezeték kora is igényli ezt a munkát, illetve a közelgő útfelújítási programnak talán a Jókai út része lesz, és nem szeretnénk úgy dolgozni, hogy már egy friss aszfaltot megbontanunk.”

Körülbelül két hét alatt végeznek a munkálatokkal. (04.24-) A kivitelezésben részt vevő munkatársak mellett a cég a többi dolgozója számára is képzéseket szervez. Az oktatást egy nyertes pályázatból finanszírozzák.

Zelles Zsolt - stratégiai igazgató, Vasivíz Zrt.
“Az első rész egy ilyen humánerőforrás típusú képzésre koncentrálódik. Ezen belül informatikai, kommunikációs, vezetőképzés, illetve a külsősök részére egy kezdő angol nyelvű képzés valósul meg.”

A második rész inkább szakmai jellegű oktatást jelent, ahol a vízszolgáltató alaptevékenységéhez kapcsolódó tudást mélyíthetik el a vizes kollégák.