Hírek

Ki Vas megye legerősebb középiskolai kollégistája?

2013. március 22., 18:05

Immár 14. alkalommal rendeztek fekvenyomó-versenyt a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskolában. A viadalt zsinórban negyedszer nyerte meg Vincze Márton.

Ki Vas megye legerősebb középiskolai kollégistája?

Népes mezőny jött össze arra a fekvenyomó-versenyre, melyet már 14. alkalommal rendeztek meg a Hollán Ernő Kollégium égisze alatt. Ezúttal 17 diák szállt harcba azért, hogy elnyerje Vas megye legerősebb középiskolás kollégistájának járó címet. A versenyzők között ott volt az a Vincze Márton is, aki címvédőként indult és már háromszoros bajnoknak mondhatta magát.

Vincze Márton versenyző, Berzsenyi Kollégium
"Sokadik éve vagyok kollégista. Először szabályosan elhajtottak a versenyre. Pont Gergely tanár úr mondta egy hétfői napon, hogy csütörtökön fekvenyomó-verseny. Hiába mondtam, hogy nem csináltam fekvenyomást két hónapja, nem érdekelte. Azóta mindig előre szólnak, hogy verseny lesz két hónap múlva és így készülünk rá."

A viadal a hagyományoknak megfelelően remek hangulatban, sok néző előtt zajlott le. A versenyzők jó erőben voltak, könnyedén birkóztak meg a komoly súlyokkal is.

Vöcsei Imre kollégiumvezető, Hollán Ernő Kollégium
"A konditerem és az iskola ugyanannyi éves múltra tekint vissza, mint amióta a versenyünket megrendezzük. Létrejött ez a konditerem, ide a gyerekek, a kollégisták főleg a szabadidősport szempontjából járnak le. Kitaláltuk, hogy legyen egy külön versenyük a kollégistáknak. Ennek a célja a versenyszellem erősítése."

Az  erőfelmérőn speciális módon számították ki a végeredményt: a legnagyobb teljesített súlyból vonták ki a versenyző testsúlyát. Ez alapján ismét Vincze Márton nyert: 140 kilót nyomott ki, így  az abszolút eredménye  62,5 kilogramm lett.