Hírek

Kiábrándító vereséggel zárta az évet a Hali

2018. december 18., 15:34

A 2018-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzését is elveszítette a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek ezúttal hazai pályán kaptak ki 2:0-ra a Debrecen együttesétől, és így még kevesebb esélyük maradt a bentmaradás kiharcolására.

Kiábrándító vereséggel zárta az évet a Hali

A téli szezon utolsó mérkőzésén a Debrecen csapatát fogadta a kiesés elől menekülő Haladás. A vasiak rögtön a derbi elején büntetőhöz jutottak, ám Gaál lövését Nagy hárítani tudta, a kipattanó labdát pedig a szombathelyi játékos a kapu mellé gurította. A vendégek ezt követően a 14. percben vezetéshez jutottak: Bódi 20 méterről csavart Király kapujának jobb felső sarkába. Az 54. percben Szécsi növelte a hajdúságiak előnyét, amikor Kusnyír beadásszerű lövését továbbította a hálóba. A mérkőzés végén a játékvezető második sárga lappal kiállította Mészárost, ám ez már semmilyen mértékben sem befolyásolta a debreceniek 2:0-ás győzelmét.  

Herczeg András - vezetőedző, Debreceni VSC
“Azt gondolom, hogy egy változatos, jó mérkőzés volt. Mind a két csapat próbált győzelemre játszani. Azt gondolom, hogy nagyon jó játékot nyújtott a csapatunk. A győzelemhez kellett Nagy Sándor bravúrja, a 11-es hárítása.”

A Haladás már a találkozó első percében vezetést szerezhetett volna, de Gaál kihagyta a 11-est. Ez pedig döntő mértékben befolyásolta a találkozó végkimenetelét, ugyanis a folytatásban a debreceniek játszhatták a saját játékukat. Nem kerültek hátrányba, és így nem kellett kockáztatniuk sem.

Horváth Ferenc - vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“Nagyon sok minden visszatükröződött a mai mérkőzésen, ami a Haladás fél szezonját jellemezte. Ez már a második 11-es, amit 0:0-nál hagyunk ki. Azt gondolom, hogy az nagyon fontos dolog, hogy melyik csapat szerzi meg a vezetést.”  

A vasiak újabb vereségüknek köszönhetően maradtak a tabella utolsó helyén, és már szinte behozhatatlannak tűnik a hátrányuk a még bentmaradást érő helyen állomásozó Diósgyőrrel szemben. A bajnokság a téli szünet után február 2-án folytatódik majd.